Élet-Stílus

Mi lesz a duplaágyakkal?

A nyugati társadalmakban már nagy divat, hogy a párkapcsolat védelme érdekében külön ágyban alszanak a szerelmesek.

Brit alváskutatók szerint Angliában minden negyedik szerelmespár külön hálószobában hajtja álomra a fejét, és Amerikában sem más a helyzet: ott a párok 23%-a külön alszik, és az újonnan épített házak 65%-ában már van férfi és női hálószoba is. Ez ellentétben áll a hazai többség véleményével, akik állítják, a külön hálószoba egyértelmű bizonyítéka egy megromlott kapcsolatnak.

Pedig a trendet még az alváskutatók véleménye és kutatási eredménye is alátámasztja: szerintük a külön háló a kiegyensúlyozott és boldog párkapcsolat titka. Nem véletlenül. Az alvás véleményük szerint ugyanis nem luxus, hanem biológiai lételem, ha pedig a másik miatt nem tudunk pihentetőt aludni, sűrűn forgolódunk, álmunk zaklatott, az rontja a mindennapi teljesítményt, és belső feszültséget okoz. A pihenés érdekében tehát ki kell zárni minden olyan tényezőt, ami zavaró lehet.

A párkapcsolati terapeuták is osztják az alvásszakértők véleményét, miszerint az alvás lényeges eleme a boldog életnek. A tapasztalatok pedig azt mutatják, az emberek egyedül tudnak a leghatékonyabban aludni: a külön szobában alvók hétköznapi, közös élete is sokkal stabilabb, mint azoké, akik évek óta közös ágyba bújnak be.

AJÁNLOTT LINKEK:

Külön alvás – stabil szerelem? (Női Lapozó)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik