Szórakozás

A tiltás ellenére bevitte mobilját az iskolába, osztálytársai keményen megbüntették érte

A kínai középiskola diákjai nem finomkodtak, és az erről készült videón milliók ámultak.

Arra kényszerítettek osztálytársai egy diákot egy kínai középiskolában, hogy törje darabokra mobiltelefonját, amit a tiltás ellenére vitte be magával a suliba – jelentette az AsiaWire. Az erről készült felvétel gyorsan terjedni kezdett a kínai közösségi oldalakon, ahol több millióan nézték meg.

A felvételen látni, ahogy a földön guggoló fiú az utasításokat követve egy lakattal üti telefonját, majd felemeli, és többször is a földhöz vágja, amíg az darabokra nem esik szét. A videón hallani, ahogy egy diáklány mondja neki:

Üsd meg még egyszer. Törd darabokra.

Az első hírek még arról szóltak, hogy a végzős diákot a tanárok kényszerítették arra, hogy törje szét a telefonját, de a Sangcsia városában található iskola ezt cáfolta. Elmondásuk szerint a tanári karnak nem volt semmi köze a büntetéshez, ami azért kapott a fiú, mert megsértette a mobiltilalomra vonatkozó szabályokat.

Egy szóvivő közölte, a diákoknak a beiratkozás előtt alá kell írniuk egy papírt, amivel tudomásul veszik, hogy a tanulóknak tilos mobiltelefont bevinni magukkal az iskolába. Elmondása szerint a diákok önmaguk tartatták be ezt a szabályt a társukkal.

És a büntetéssel látszólag nincsen semmi bajuk. A videót egy éppen arra járó tanár készítette, aki nem állította le a dolgot, sőt, a felvételt azért készítette, hogy bemutassa az osztályának. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint az iskola nem fizet kártérítést a fiúnak, vagy családjának, az összetört mobil miatt.

Kamerákat szereltek fel egy kínai iskolában, hogy a szülők figyelhessék gyerekeiket
Minden egyes osztálytermet bekameráztak, így a suliban is szemmel tarthatják csemetéiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik