Belföld

Tapasztalt, jól felkészült legénységgel süllyedt el a Hableány

A Blikk és a Bors is azt írja az elsüllyedt Hableány hajó kapitányáról L.Lászlóról, hogy példás múltú, kiváló szakember, aki majd negyven éve hajózott. Az egyik legtapasztaltabb szakembernek ismerték, ahogy a matrózt, az 53 éves P. Jánost is.

László kollégája, Levente a Blikknek így nyilatkozott barátjáról:

Mindkettejüket jól ismertem, már évek óta hajóztunk együtt. Számtalan rendezvényt bonyolítottunk le együtt a srácokkal. Lelkiismeretesen végezték a munkájukat, segítőkészek voltak. Tegnapelőtt még én voltam szolgálatban ugyanezen a fedélzeten. Akkor még minden rendben volt. Nagyon sajnálom a srácok családját, jó embereket vesztettünk el. A flottából is hiányozni fognak.

Levente a Borsnak is nyilatkozott, szerinte P. János matróz régóta tervezte a felmondását. Mint mondta, nem a céggel volt baja, csupán a rengeteg munka miatt kicsit pihenni szeretett volna.

A Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály is azt mondta, hogy a legénység mindig példásan végezte a  munkáját:

Tapasztalatukat és felkészültségüket ismerve nem értjük a történteket. Ismerjük a Duna sodrását, kedd este óta nem tudunk a munkatársainkról, ezért nem vagyunk túlzottan optimisták

A Bors beszélt egy fiatal kapitánnyal, aki szintén részt vett a mentésben:

Magyarul és németül is bemondtam a rádióban, hogy ember van a vízben, aztán egy mentőgyűrűvel próbáltam meg segíteni a bajbajutottaknak. A nagy sodrás miatt nagyon nehézkes volt, de két embernek szerencsére sikerült elkapnia. Az utasaink segítségével húztuk fel őket.

A férfi arról is beszélt, hogy aki tőlük elsodródott, azt a mellettünk lévő hajó próbálta kifogni, egy láncként működtek.

A sodrás miatt gyorsan elfogyott az erejük, sajnos több embert is láttunk végleg elmerülni

– emlékezett vissza.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik