Belföld

Orbán-Gyurcsány csata a parlamentben

Maguk ezt elbukták, nem érték el a céljukat. Európa páriái lesznek. És az ország fogja megfizetni ennek az árát

– mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a magyar Országgyűlésben a vasárnapi európai parlamenti választások eredményeit értékelve. A DK a második legtöbb szavazatot kapta tegnap. Gyurcsány arra utalt, hogy a Fidesz – leegyszerűsítve – a bevándorláspártiak és a bevándorlásellenesek küzdelmeként egyszerűsítette le a választást. Márpedig nemhogy nem értek el áttörést azok a pártok, amelyekkel Orbán Viktor szövetkezni akar, az Európai Parlamentben maximum 20 százalékuk lesz, ha össze is állnak, érvelt a DK vezetője.

A Fidesz vagy Európa nacionalistái-populistái közé ül be, vagy a függetlenek közé

– jósolta Gyurcsány, hiszen a legnagyobb képviselőcsoporttal rendelkező Európai Néppárttal a Fidesznek szakításhoz közeli a viszonya.

A maguk hazugságainak hatékonyságát ismertük meg most vasárnap, nem az emberek igazi véleményét

– tette hozzá Gyurcsány, aki szerint más eredmény született volna kiegyensúlyozott médiaviszonyok mellett.

A magyar kormánypártok a tegnapi európai parlamenti választáson rekordgyőzelmet arattak – ezt mondta a miniszterelnök az Országgyűlésben. Megismételtve a tegnap éjszakai rövid beszédében már mondottakat, jelezte, hogy a magyar emberek bebizonyították, hogy Magyarország európai nemzet, európai ország, Európa a mi hazánk is.

Van belpolitikai üzenete is az EP-választásoknak. Nagyobb támogatást kaptak most a kormánypártok, mint egy éve. A magyar választók azt kérik, hogy az ő érdekeiket képviseljék Brüsszelben, és ne Brüsszelét idehaza

– jelentette ki.

Érdemes folytatni azt, amit elkezdtünk – olvasta ki a tegnapi eredményekből. A magyar gazdaság erőteljesen növekedett, a legdinamikusabban fejlődő országok egyike Magyarország, több százezerrel nőtt a munkát vállalók száma az elmúlt kilenc évben, megduplázódott a minimálbér. A szegénység elleni küzdelemben is sikereket könyvelhet el a kormány Orbán szerint. A kormányfő arról is beszélt, hogy a magyar gazdaságnak legalább 2 százalékponttal meg kell haladnia az európai uniós országok átlagos növekedését, ennek érdekében a kormány rövidesen gazdaságvédelmi akciótervet hirdet.

A jobbikos Gyöngyösi Márton, akinek pártja katasztrofális vereséget szenvedett, egy év alatt szavazóinak a kétharmadát elvesztette, arról beszélt, hogy a Fidesz öröme sem lehet felhőtlen, ezt a megállapítását a kormánypárti padsorokból nevetés kísérte. Az MSZP-s Tóth Bertalan arról beszélt, hogy a Fidesz számos városban 50 százalék alatt végzett, ami esély az ellenzéknek az önkormányzati választásra.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint az EP-választás azt igazolta, hogy Gyurcsány az ellenzék vezére: ő itthonról, a felesége pedig Brüsszelből fogja irányítani az ellenzéket.

Orbánnak volt lehetősége válaszolni, de már az összes ellenzéki felszólalásra. Ezt mondta:

Önök semmit sem tanultak. Önök dühösek, rám. Nézzenek a táblára és tartsák tiszteletben a magyar emberek döntését.

Kiemelt kép: Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik