Foci

Ismét kikapott a Genoa

Az elmúlt héten szurkolói rendbontás miatt reflektorfénybe került Genoa Bolognában kapott ki 2-1-re, az olasz labdarúgó-bajnokságban.

Az alsóházi rangadón a vasárnapi játéknap előtt a Genoa a 17. pozíciót foglalta el, mindössze egy ponttal megelőzve a 18., és kieső Leccét, míg a Bologna a 15. helyen szerénykedett csak.

Az összecsapás tehát mindkét együttes számára kiemelt fontosságú volt, mondhatni igazi hatpontos meccset vívtak a felek Bolognában. Izgalmasra is sikeredett az első játékrész, ugyanis a szünetre már kétgólos előnyt fociztak össze maguknak a hazaiak. Úgy tűnt ekkor, hogy a Genoa ismét egy méretes zakóba szalad bele, csakúgy mint az elmúlt fordulóban a Siena ellen, amikor is a szurkolók 4-0-s vendég vezetésnél füstbombákat dobáltak be a pályára, és levetették a játékosokkal a mezeket, mondván, nem érdemlik meg azt. Az olasz szövetség ezt követően két meccsre bezárta a Genoa stadionját.

Ez a meccs azonban más volt, ugyanis a vendégek összeszedték magukat, és Palacio révén szépítettek, de rögtön érkezett is a Bologna válasza: a 67. percben Garics visszaállította a kétgólos különbséget (3-1). Ám a vendégek még ekkor sem adták fel, szépségtapaszként Jorquera találata zárta a találkozót.

Győzelmével a Bologna – jól jellemzi az olasz pontvadászatot – a 15. helyről előrelépett a 9-re (!), míg a Genoa maradt a 17., de ha késő délután nyer a Lecce, akkor a bordó-kékek a kiesőzónában találják magukat, három fordulóval a zárás előtt.

 

Eredmény – Seria A, 35. forduló
Bologna-Genoa 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Portanova (24.), Ramirez (38.), Garics (67.) illetve Palacio (59.), Jorquera (77.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik