Belföld

Idén 10 milliárd jut a kicsiknek

Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program 2003. évi pályázatán 4.509 mikro-, kis- és középvállalkozó pályázó nyert 11,7 milliárd forint támogatást - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).

A Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Programja (GVOP) prioritásai között szerepel a kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése, a működtetésükhöz szükséges alap és emelt szintű információkat nyújtó tanácsadás támogatása, a vállalkozások közötti együttműködés elősegítése. E célok megvalósítására 2004-2006-ig 43 milliárd forint áll rendelkezésre európai uniós forrásból, illetve az ehhez kapcsolódó magyar társfinanszírozásból. Az idén a GVOP kis- és középvállalkozások támogatására öt uniós társfinanszírozású pályázatot hirdetett meg a GKM, amelynek keretében 10,25 milliárd forint támogatást igényelhetnek a vállalkozások.


A kis- és középvállalkozások műszaki, technológiai háttere fejlesztésének támogatására 6,4 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Korszerű menedzsment rendszerek és technikák bevezetésének támogatására 956 millió forint keret szolgál. Az emelt szintű, szakmaspecifikus tanácsadás nyújtására 477 millió forint pályázható keret áll rendelkezésre. A kis- és középvállalkozások közötti együttműködés szervezésének támogatására 239 millió forint keretre lehet pályázni. Együttműködő vállalkozások közös célú beruházásának, fejlesztésének támogatására 1,6 milliárd forint keret biztosított.


Az uniós társfinanszírozású pályázatokon kívül hazai forrásból kerül finanszírozásra a háziorvosi működtetési jog megvásárlását vagy az egészségügyi közszolgáltatás nyújtását segítő kamattámogatásra szóló pályázat. Erre a célra 30 millió forintos keret áll rendelkezésre. Ugyancsak hazai forrásból finanszírozza a tárca a mikro- és kisvállalkozások interneten megjelenését segítő pályázatot, amelyre 350 millió forintot szánnak. Ezen kívül a GKM a 2004-ben meghirdetett pályázatok esetében is támogatja a pályázatkészítés költségeit.


A GKM tájékoztatójában szerepel, hogy a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból a pénzügyi konstrukciók támogatására, valamint a működtetői díjakra 2003-ban 3,044 milliárd forintot különítettek el, 2004-ben a pénzügyi konstrukciók folytatására és a működtetői díjra 7,935 milliárd forintot terveznek fordítani. A Mikrohitel-program keretében 2003-ban ezer vállalkozás kapott mikrohitelt 3,5 milliárd forint összegben. A Széchenyi-kártyaprogram elindítása óta 9935 vállalkozó kapott támogatott hitelt, amelyhez 25 milliárd forint hitelkeret párosul. Az idén a GKM a Széchenyi-kártya hitelkonstrukcióra 1,4 milliárd forintot fordít. A tavaly október elsején meghirdetett Midihitel-program kamattámogatására 2004-ben elkülönített források mintegy 1000-1200 vállalkozó számára biztosítják a kedvezményes kondíciók melletti hitelfelvételt, mintegy 15 milliárd forint lesz a hitelkihelyezés.


Az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitelprogram keretében 590 vállalkozás igényelt 54 milliárd forint közép- és hosszú lejáratú beruházási hitelt. A kkv-szektorból 527 hitelkérelmet fogadtak el 29,3 milliárd forintot meghaladó értékben. A program az idén folytatódik.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik