Kultúra

Mégis bemutatják a Pál Adriennt

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjét március 17-én mutatják be, miután sikerült rendezni a film szerzői jogi problémáit.

A tavalyi cannes-i filmfesztiválon FIPRESCI-díjat nyert Pál Adrienn premierjét eredetileg január 13-ra tűzték ki, ezt azonban el kellett halasztani, mert a film szerzői jogi problémáinak megoldására nem sikerült anyagi fedezetet biztosítani.A producer most elmondta, hogy ígéretet kaptak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, hogy segítenek megoldani a problémát.

Pusztai Ferenc a Pál Adrienn forgalmazásának részleteiről egyelőre nem tudott beszámolni, azt azonban elmondta: jelenlegi terveik szerint Kocsis Ágnes alkotása három-hat kópiával kerülhet a magyarországi mozikba.

A filmet készítő KMH Film már 2010 novemberében jelezte, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) körül kialakult helyzet miatt bizonytalanná vált a Pál Adrienn hivatalos magyarországi premierje. Az akkori tájékoztatás szerint nem sikerült rendezni a film zenei jogdíjait, illetve a terjesztési támogatási rendszer 2011. évi bizonytalanságai miatt nem élhetnek azokkal a pályázati lehetőségekkel, amelyek eddig a magyar és art besorolású filmek mozibemutatóját segítették. A jogi problémák miatt a filmet eddig kizárólag fesztiválokon lehetett vetíteni, a mozi-, tévé- és DVD-forgalmazás a tartozások rendezéséig sem itthon, sem külföldön nem volt lehetséges.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik