Tudomány

Komposztálhatják az elhunyt embereket

Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték az elhunytak komposztálását. A törvény kedden lépett hatályba, e szerint az emberek:

dönthetnek úgy, hogy haláluk után termőföldé komposztálják a testüket, és a földet kertészkedéshez használják.

Rekompozitálás

A törvényt az állam környezetvédő kormányzója írta alá annak érdekében, hogy csökkentsék a hamvasztások okozta légszennyezést és a koporsós temetésekkel – a balzsamozási eljárással – járó vegyi szennyezést és termőföldveszteséget. Az eljárást “rekompozitálásnak” nevezték el.

A rekompozitálás alternatívája a bebalzsamozásnak és temetésnek vagy hamvasztásnak, természetes, biztonságos és fenntartható eljárás, amely csökkentheti a karbonkibocsátást, és a földhasználat számára is fontos

– idézi az MTI Katrina Spade-et, a Recompose nevű seattle-i cég alapítója, amely elsőként nyújtja ezt a szolgáltatást.

A fogak is lebomlanak

A Washingtoni Állami Egyetemmel együtt kifejlesztett eljárás során az elhunytat egy hatszögletű acél tartályban helyezik el, amelyet faforgáccsal, lucernával és szalmával töltenek meg. A konténert lezárják, és a baktériumok 30 nap alatt lebontják a testet. A folyamat eredménye száraz, gazdag termőföld, olyasmi, mint amit a kertészetekben lehet venni és konyhakertekben lehet használni.

Minden, a csontok és a fogak is lebomlanak, mivel a rendszer tökéletes környezetet teremt a termofil (melegkedvelő) mikrobáknak és hasznos baktériumoknak ahhoz, hogy mindent nagyon gyorsan lebontsanak

– magyarázta Spade.

A Recompose által használt eljárás gyakorlatilag ugyanaz, amit évtizedek óta a farmokon elhullott állatoknál is alkalmaznak. A klinikai teszteket a washingtoni egyetemen végezték el, és az eredmények szerint az eljárás embereknél is biztonságos.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Anne-Christine POUJOULAT / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik