Elismerte a bűnösségét Kuna Tibor a Fővárosi Törvényszéken kedden kora délután a mások mellett ellen is folyó áfacsalási ügy előkészítő tárgyalásán – számolt be a 444. A kormány korábbi kedvenc, egy ideje kegyvesztetté vált PR-os vállalkozóját azzal vádolja az ügyészség, hogy
Kunára 2 év 5 évre felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség. Az ügyészek bíróságon tett nyilatkozata szerint a vállalkozó az eljárás kezdete óta kifizette az általa a költségvetésnek okozott kárt. Kuna büntetéséről még nem született döntés.
Az ügynek hatvannál is több vádlottja van, köztük Berki Krisztián médiaszemélyiség, aki szintén vásárló volt. A mai tárgyaláson ő is elismerte a bűnösségét, rá egy év felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség, mivel ő „csak” 7,6 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.
Az ügyészség klasszikus számlagyárként írta le a szervezet működését, ahol jutalékért lehetett fiktív számlákat vásárolni. A kiállított számla ÁFÁ-ját a vevő levonhatta a könyveiben, azonban az ÁFÁ-t jellemzően soha nem fizették be a költségvetésbe, azt a bűnszervezetben közreműködő vállalkozások tovább számlázgatták egymás között.
Kuna Tibor cége, a Young and Partners 2018 nyaráig a kormányzati és állami médiatenderek gyakori nyertese volt, a pénzeső akkor állt el, amikor ezeket a közbeszerzéseket magához vonta Rogán Antal minisztériuma. Ettől kezdve Balásy Gyula cégei tarolnak az ilyen „pályázatokon”.
Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos