Foci

Ki állíthatja meg a Juventust?

Hétfőn még a zebrák ellenlábasai azt gondolhatták, hogy majd az Udinese húzza be a féket, hiszen Di Natale és társai január 11 óta nem kaptak ki otthon. Csalódniuk kellett.

A kezdet még biztató volt, bár Buffon kapus eléggé higgadtan nézte amikor a 6. percben Di Natale egy szabadrúgást csavart a kapu mellé – de lényegében ezzel ki is fulladtak a hazaiak.

A Juve fogáskeresése 16 perc után hozott eredményt. Ekkor Sebastian Giovinco fordult kapura, majd remek mozdulattal tekerte el a labdát Scuffet kapus mellett (0–1).

A 26. percben már kettőre növelte előnyét a vendég csapat. Pirloadott be egy szögletet, a labda a tumultusban Fernando Llorentét találta meg, aki higgadtan a kapuban gurított (0–2).

Az Udine a második félidőben próbálkozott becsülettel, de nem tudta feltörni a jobbára már csak az eredményt őrző Juventus védelmét. Kapufáig jutottak csupán, így a címvédő és listavezető torinóiak simán elhozták a három pontot.

A sikerrel továbbra is nyolc pont az előnye a Juventusnak a második AS Romával szemben.

Olasz bajnokság, Serie A, 33. forduló, eredmények:

Udinese-Juventus 0-2 (0-2) (Giovinco 16., Llorente 26.)

vasárnap játszották:
Livorno-Chievo 2-4 (2-3)
Napoli-Lazio 4-2 (1-1)
Sampdoria-Internazionale 0-4 (0-1)
Torino-Genoa 2-1 (0-0)
Verona-Fiorentina 3-5 (1-2)
Bologna-Parma 1-1 (1-0)
AC Milan-Catania 1-0 (1-0)

szombaton játszották:
AS Roma-Atalanta 3-1 (2-0)
Sassuolo-Cagliari 1-1 (1-0)

A bajnokság állása:

1. Juventus 33 28 3 2 71–22 +49 87
2. Roma 33 24 7 2 68–19 +49 79
3. Napoli 33 20 7 6 63–35 +28 67
4. Fiorentina 33 17 7 9 56–37 +19 58
5. Internazionale 33 13 14 6 55–35 +20 53
6. Parma 33 13 12 8 53–42 +11 51
7. Torino 33 13 9 11 49–42 +7 48
8. Milan 33 13 9 11 50–44 +6 48
9. Lazio 33 13 9 11 44–44 0 48
10. Verona 33 14 4 15 50–57 –7 46
11. Atalanta 33 14 4 15 38–44 –6 46
12. Sampdoria 33 11 8 14 40–49 –9 41
13. Genoa 33 10 9 14 36–43 –7 39
14. Udinese 33 11 5 17 35–46 –11 38
15. Cagliari 33 7 12 14 31–45 –14 33
16. Chievo 33 8 6 19 30–49 –19 30
17. Bologna 33 5 13 15 27–51 –24 28
18. Livorno 33 6 7 20 36–64 –28 25
19. Sassuolo 33 6 7 20 32–62 –30 25
20. Catania 33 4 8 21 24–58 –34 20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik