Belföld

Felniket vágott a rendőrökhöz a 15 éves fiával menekülő apa

A körzeti rendőrök három nappal ezelőtt Debrecenben, a Sámsoni úton járőröztek, amikor észrevettek egy fehér, Opel típusú kocsit, amelyet egy általuk ismert 15 éves fiú vezetett. A rendőrök megállapították, hogy a kocsin egy másik járműhöz tartózó rendszám van, ezért megkülönböztető jelzéssel utána mentek.

Az autót vezető fiú a többszöri felszólítás ellenére is megpróbált elmenekülni a szolgálati gépkocsi elől. Mindeközben a fiatal fiú édesapja derékig kihajolt az autóból és felnikkel próbálta eltalálni az őket üldöző rendőrautót, de ezzel sem sikerült megakadályoznia a követést.

A fiú egy földúton hirtelen megállt, majd az apjával együtt  megpróbált elfutni a rendőrök elől, akik többszöri felszólítást követően elfogták őket. Az egyenruhások előállították a 15 éves fiút és 46 éves apját, majd kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisításának a megalapozott gyanúja és más közlekedési szabálysértések elkövetése miatt indított eljárást az ügyben.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az iratok átvétele után hivatalos személy elleni erőszak és közlekedési bűncselekmények miatt folytatja tovább az eljárást.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik