Belföld

Nagyvonalú lakhatási támogatás az államtól

Nagyvonalú támogatást adhatnak településük rászoruló családjainak az önkormányzatok – az állam rovására. Január elsejétől ugyanis – bizonyos feltételek teljesülése esetén – a lakhatási támogatásnak csak tíz százalékát kell a településnek állnia, 90 százalékát az állam biztosítja - olvasható a Népszabadságban. A támogatásnak az állam csak a minimumát írta elő, felső határt nem szabtak.

Budapesten akad olyan kerület, ahol a lakhatási támogatást havonta és családonként máris 15 ezer forintban állapították meg. Sok településen azonban attól tartanak, hogy a kormány menet közben csökkenti az állami hozzájárulást, emiatt pedig a település kerül súlyos helyzetbe egy elsietett döntéssel. Ha a gálánsan támogató fővárosi önkormányzatok példáját sok település követi, az nehéz helyzet elé állíthatja a központi költségvetést.

A szociális tárcánál nem szeretnének találgatásokba bocsátkozni a támogatás költségvetési terheiről. Álláspontjuk szerint az eddig is létező önkormányzati lakástámogatásoknak sem volt felső határuk, és ez most is indokolatlan lenne.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik