Nagyvilág

Az amerikaiak új megállapodást akarnak Iránnal

Washington új megállapodásról akar tárgyalni Iránnal – jelentette ki az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja szerdán újságíróknak Washingtonban.

Brian Hook kifejtette: amennyiben az amerikai kormány kidolgozza az új megállapodást, akkor azt a kongresszus elé terjeszti, hogy egyezményként ratifikálja. A különmegbízott ugyanakkor leszögezte, hogy Washington soha nem hagyja, hogy az iráni nukleáris rezsim túszként zsarolja.

A 2015-ös többhatalmi atomalku részleges felmondását előrejelző szerdai iráni bejelentésre utalva így fogalmazott:

A rezsim ma, az egyezményből való kivonulásunk egyéves évfordulóján bejelentette, hogy szándékában áll kiszélesíteni atomprogramját. Ez ellentétes a nemzetközi törvényekkel, és nem más, mint a rezsim újabb kísérlete a zsarolásra.

A diplomata arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy Teheránt vonja felelősségre az atomprogramja kiszélesítésével való fenyegetőzés miatt. Leszögezte, hogy szerinte Irán változatlanul kihívást jelent a világ békességére és biztonságára.

Brian Hook hangsúlyozta az amerikai kormány elszántságát, hogy mindenképpen megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez juthasson. Ennek érdekében – mint mondta – továbbra is a maximális nyomást gyakorolja a teheráni vezetésre, mindaddig, amíg az teljesen fel nem adja destabilizáló törekvéseit.

Újságírói felvetésre, hogy vajon várhatók-e további szankciók Irán ellen, Hook nem zárta ki ezt.

Pótlólagos büntetőintézkedéseket ígérek, és én mindig megtartom az ígéreteimet

– szögezte le.

Az amerikai kormányzat ultimátumként értékelte Haszán Róháni iráni elnök szerdai bejelentését. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter – aki jelenleg Londonban tárgyal – “szándékoltan kétértelműnek” nevezte az iráni bejelentést. Hozzátette: az amerikai válasz megfogalmazása előtt azonban meg kell várni, hogy mit lép majd Irán az atomprogram ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik