Közélet

Intenzív patkányirtás kezdődik, az udvarokba is bemehetnek

Pedig a főpolgármester-helyettes szerint csak az ellenzék riogat.

Célzott, intenzív többlet patkányirtás kezdődik Budapesten – közölte a fővárosi önkormányzat honlapján a Városigazgatóság főosztályvezetője, Németh László.

Mint múlt héten megírtuk, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes szerint „objektív körülmények alapján kijelenthető, hogy nincs patkányinvázió Budapesten”, szerinte az ellenzék alaptalanul riogat ezzel. A főváros mégis szükségesnek ítélte az intenzív irtást. Németh közlése szerint egészségügyi járványhelyzet hirdetésére csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ jogosult, de erre eddig nem került sor.

A közlemény szerint szerdán a legforgalmasabb pályaudvarok, közlekedési csomópontok speciális, teljes körű kezelésével indul a munka. A jövő héttől az V., IX. és a XIII. kerület szennyvízcsatorna-rendszerében helyeznek el irtószert. Ezen felül az I., VI., VII., VIII., XIV., XIX. és XX. kerületekben lesz intenzív irtás, ezeket a helyszíneket a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen határozta meg a főváros.

Azt írják, a forgalom kisebb korlátozása érdekében hétvégén és éjszaka is folyhat a munka. A szakemberek minden kezelt pontot kétszer ellenőriznek, és ha második alkalommal is patkány előfordulását tapasztalják, a kezelést a felszínre is kiterjesztik. A lakásokba nem mennek be, de a lakóépületek egyes részeit, így a belső udvart vagy a pincét szükség esetén kezelniük kell.

Arról, hogy a következő nyolc hónapban mikor és hol lesz beavatkozás, a kerületi önkormányzatokkal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen folyamatosan tájékoztatják a lakosságot. (Illusztráció: MTI / Kovács Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik