A zenetévé közönségszavazás alapján odaítélt mozis elismeréseit vasárnap este adták át Los Angelesben.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az Alkonyat-sorozat filmje kapta meg a legjobb film, két főszereplője, Robert Pattinson és Kristen Stewart a legjobb férfi, illetve a legjobb női alakítás díját. A két főszereplő elnyerte még a legjobb csóknak járó elismerést, Pattinson pedig a legjobb harci jelenetért járó díjat is begyűjtötte Bryce Dallas Howarddal és Xavier Samuellel karöltve.
A Stephanie Meyer regényeiből készült romantikus vámpírfilmek immár harmadik éve rendszeresen elnyerik az MTV főbb mozis díjait.
“Nem gondoltam, hogy nyerni fogok. Ez most már egy kissé kellemetlen” – hangoztatta Pattinson a díjátadón.
A legjobb vígjátéki alakítás díját idén Emma Stone-nak ítélték (Könnyű nőcske), a “Legjobb gonosz” pedig Tom Felton lett (Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész).
Idén Reese Witherspoon nyerte el a Generation Award elnevezésű elismerést, amely egyfajta életműdíj az MTV mozis elismerései között. A 35 éves színésznő, aki tíz évvel ezelőtt robbant be a mozikba Doktor Szöszi című filmjével, a második színésznő, akinek odaítélték ezt a díjat. Tavaly Sandra Bullock nyerte el, korábban Ben Stiller, Jim Carrey, Tom Cruise és Adam Sandler kapta a díjat.
A díjátadón a nézőknek bemutattak rövid részleteket az Alkonyat-sorozat készülő negyedik filmjéből, amely november 18-án kerül majd a mozikba. A díjátadón Steven Spielberg pénteken bemutatásra kerülő Super 8 című mozijából és a Harry Potter-filmek befejező részéből is vetítettek. Az utóbbi film mozipremierje július 15-én lesz.