Gazdaság

Soros György is beszáll a Vice megmentésébe

Komoly problémákkal küszködik a Vice Media, de úgy tűnik, hogy a főleg fiatalokat célzó társaság számára felcsillant a remény: a Variety cikke szerint a cég 250 millió dolláros tőkeinfúziót kapott egy befektetési konzorciumtól, amelyben Soros György is jelen van.

Elsőként a Financial Times írta meg, hogy a Vice Media adósságrendezését az a 23 Capital nevű, kizárólag kizárólag a sportra, zenére  és szórakoztatóiparra összpontosító befektetési cég végzi, de a műveletben részt vesz a Soros Fund Management, a Fortress Investments és a Monroe Captal is.

A Vice sajtóközleménye szerint a jelentős tőkebefektetéssel a cég növekedési tervei felgyorsíthatóak és lehetővé válnak új vezetői startégiák is.

Az egykor szárnyaló Vice idén év elején 250 alkalmazottját — a dolgozók 10 százalkát — elbocsátotta az alacsony betételekre hivatkozva. Nancy Dubuc, a Vice tavaly igazolt vezérigazgatója céluk tűzte ki a társaság nyereségessé tételét, már az idei pénzügyi évben. A 25 éve alapított, kezdetben még a punk-kultúrával foglalkozó Vice-ot két éve még 5,7 milliárd dollár értékűre becsülték, tavaly azonban a Disney 157 millió dollárral csökkentette a társaság tőkéjét.

Kiemelt kép: Fabrice COFFRINI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik