Sport

Montgomery a lány neve…

Renee Montgomery alighanem a legnevesebb légiós ez idő szerint a magyar női kosárlabda NB I-ben.

Az UNI SEAT Győr hátvédje, aki vasárnap még az Egyesült Államok válogatottját erősítette Sopronban, hétfőn megérkezett új klubjához.

Nem volt hosszú az út, Soprontól alig kilencven kilométerre fekszik a megyeszékhely, Balogh Gyula, a győriek ügyvezetője kísérte el Renee Montgomeryt új munkahelyére. Út közben beszélgettünk a 170 centis, 25 éves kosarassal.

– Nem fáradt? Vasárnap negyven percet játszott hazája válogatottjában, nem volt, aki lecserélje…

– Nekem nem szabad elfáradnom, még a főiskolai csapatomban, a UConn együttesében erre tanított edzőm, Geno Auriemma.

– Aki a Team USA-ben is a mestere…

– A világ legjobb edzőjéről beszélünk, és arra is büszke vagyok, hogy világéletemben a földkerekség legjobb csapatában játszottam. A University of Connecticut a legjobb egyetemi csapat, az Egyesült Államok válogatottja pedig mindent megnyert, amit csak meg lehetett nyerni.


– Mégsem volt ott tavaly Csehországban, a világbajnoki aranyérmes válogatottban.

– Mert az utolsó rostán kihullottam. Úgy látszik, akadt nálam jobb is. De nem adom fel, a londoni olimpián ott akarok lenni, és biztos vagyok benne, hogy ott is leszek.

– Úgy látom, a kishitűség nem tartozik a hibái közé.

– Úgy neveltek, hogy nincs megoldhatatlan feladat, leküzdhetetlen akadály.

– Akkor ezek szerint a Győrrel is…

– …a bajnoki cím megszerzése a célom. Ugyan még nem ismerek senkit sem a csapatomból, az egy Quanitra Hollingsworth-t leszámítva, de azt tudom, hogy remek program, remek menedzsment vár rám Győrben. S ha összeérik a csapat, akkor jók leszünk.

– Hollingsworth-t honnan ismeri?

– Együtt játszottunk a TEO Vilnius csapatában, Litvániában. Meg aztán szinte földiek vagyunk, én Nyugat-Virginiában születtem, ő Virginiában.

– Egyébként mikor kezdett kosarazni?

– Ó, nagyon fiatalon, kisgyerekként.

– Akkor ez volt az első sportága?

– Nem, előtte táncoltam – balettoztam – két évig, és fociztam is.

Montgomery érti a szakmáját:

– Úgy érti, amerikai focizott?

– Nem a soccert, az önöknél is ismert változatot űztem. Az Egyesült Államokban a lányok körében a soccer a legnépszerűbb sportág.

– Jobban is megy az ön testmagasságához, a 170 centihez, az 5 láb 9 hüvelykhez.

– Ne viccelődjön a magasságommal, megnyugtatom, a 170 centimmel sem vagyok kutyaütő a kosárlabdában.

– Hogyan emlékszik vissza a Connecticut Egyetemen eltöltött éveimre?

– Úgy, mint életem legszebb időszakára. 2005-től 2009-ig játszottam ott, az utolsó idényem olyan jól sikerült, hogy az már jobb nem is lehetett volna: 39 győzelemmel, veretlenül meneteltünk át a szezonon, megnyertük az országos bajnokságot is. Egyébként korábban a mi egyetemünkre járt Szvetlana Abroszimova, Sue Bird, Diana Taurasi, Nykesha Sales, Rebecca Lobo, Swin Cash, Asjha Jones, Tina Charles, Maya Moore.

– Profiként is visszatért a Connecticut állambeli Mansfieldbe.

– 2009-ben a Minnesota Lynx draftolt, de tavaly átkerültem a Connecticut Sun csapatához.

– Most meg Győrbe. Mikor lesz az első edzés?

– Ma este. Várom már a találkozást Fűzy Ákossal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik