Belföld

Két hétvégén is felborul a HÉV-ek menetrendje

Lezárják a közúti forgalom elől Csillaghegyen az Ürömi úti HÉV-átjárót május első két hétvégéjén pályakarbantartás miatt: május 3-án, pénteken este 22 órától 6-án, hétfőn hajnali 5 óráig, valamint május 10-én, pénteken 22 órától 13-án, hétfőn hajnali 5 óráig sem az Ürömi út, sem a Szentendrei út irányából nem lehet gépjárművel áthaladni az átjárón. A lezárás ideje alatt a szomszédos Pünkösdfürdő utcai, Zsófia utcai, illetve Szentendrei úti átjárókat lehet használni.

A forgalom gördülékenysége érdekében a Szentendrei út és az Ürömi út, valamint a Pusztakúti út és az Ürömi út kereszteződésénél lévő jelzőlámpák sárga villogó üzemmódban működnek.

A pályakarbantartási munkák ideje alatt a HÉV mindkét irányba ugyanazon a vágányon közlekedik Csillaghegy és Békásmegyer között, ezért indulási időpontjai néhány perccel módosulnak. A H5-ös HÉV ideiglenes menetrendje már elérhető a BKK honlapján. További változás, hogy Csillaghegy megállóhelyen a szerelvények

  • a május 4-5-i hétvégén mindkét irányba a Batthyány tér irányú peron mellett
  • a május 11-12-i hétvégén pedig mindkét irányba a Szentendre irányú peron mellett állnak meg.

A változó HÉV-menetrendhez igazodva, az átszállás biztosítása érdekében néhány perccel módosulnak a H5-ös HÉV-hez csatlakozó buszjáratok – a Szentlélek térről induló 118-as, 137-es, 218-as és 237-es, a Csillaghegytől induló 219-es és a Békásmegyerről induló 186-os és 243-as – egyes indulási időpontjai is.

Rövidített útvonalon a H8-as és H9-es HÉV

Rövidített útvonalon, külső végállomásától Cinkotáig jár a H8-as és a H9-es HÉV karbantartás miatt a 2019. május 4-5-i hétvégén, az Örs vezér tere és Cinkota között pedig pótlóbusz közlekedik. A pótlóbuszra az Örs vezér terén a zuglói oldalon található busz- és trolivégállomáson, Cinkotán pedig a 92-es busz Cinkota H megállóhelyén lehet felszállni.

A H8-as HÉV Gödöllőtől, a H9-es HÉV pedig Csömörről rövidített útvonalon, Cinkota megállóhelyig közlekedik karbantartási munkák miatt 2019. május 4-én, szombaton és 5-én, vasárnap. Az Örs vezér tere és Cinkota között pótlóbusz jár H8-as, illetve H9-es jelzéssel, mindkettő a HÉV vonalvezetését követő, azonos, útvonalon:

  • a Gödöllő felé közlekedő H8-as vonatokhoz a H8-as jelzésű pótlóbusz csatlakozik
  • a Csömör felé közlekedő H9-es vonatokhoz pedig a H9-es jelzésű pótlóbusz csatlakozik

A HÉV-pótló autóbuszokra az Örs vezér terén a zuglói oldalon található busz- és trolivégállomáson, Cinkotán pedig a 92-es busz Cinkota H megállóhelyén lehet felszállni.

A belváros felé Árpádföld felől a 31-es autóbusz, továbbá a HÉV mentén haladó, Veres Péter úton közlekedő autóbuszok is igénybe vehetők.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik