A decens, visszahúzódó Will Atenton elbúcsúzik a kollégáitól, hogy a szerkeszői munkától, a kiadóból visszavonulva a családjának és készülő könyvének, regényének élhessen. Épp most költöztek új házba, pontosabban egy elnéptelenedettbe, ahol már élt egy másik család. Will erős havazásban indul és ér haza, otthon idill fogadja – hó, regény, magány, idill, író: erről egy tapasztalt mozistának a Ragyogás jut az eszébe. És tényleg, nemsokára kisül, hogy a házzal problémák vannak, a szomszédok furán néznek, apró és súlyosabbnak tűnő incidensek követik egymást, mintha valaki a család életére tervezne törni. Ráadásul az előző lakókat, egy családot öt évvel ezelőtt irtott ki vélhetően az apa – ennek a fele sem tréfa.
A férfi nyomozni kezd, aminek elég furcsa eredménye lesz – az előzetesben mindez még látható is. A film lassan átcsúszik egy más síkra, hirtelen kinyílnak a lehetőségek, a thriller drámává szikkadhat, horrorba fulladhat, de lehet belőle bugyuta hollywoodi akciófilm is szentenciával, morális mondandóval a végén, minden Jim Sheridan rendezőn múlik.
És olyan kár érte, mert szinte a legrosszabb forgatókönyv jön össze. Mindezt pedig úgy, hogy közben tétovázás van, amit még csak csavarnak sem igazán lehet hívni, mert inkább lefullasztja a film döcögős motorját, mintsem meghajtaná. A gond nemcsak a történet bizonytalanságával és ezernyi önellentmondásával, inkonzisztenciájával van. A karakterek sem elég kidomborítottak, ami azért baj, mert egy pár plasztikus alak a történet megingásait is képes a jó irányba terelni. Így leginkább torzó mivoltában érezhetjük, hogy lehetett volna egy jó film is ebből. De nem lett.
Az elég zavaróan suta fényképezéssel és vágással ellentétben a színészek, Daniel Craig, Rachel Weisz, Naomi Watts odateszik magukat, és kissé ráncba szedik a pongyola matériát.
Kinek ajánljuk: akik gerjednek a kigyúrt testű szerkesztőkre, és Rachel Weisz színészi-női finomságaira
Kinek nem: akik szeretik, ha egy film ki van érlelve
