Belföld

Beszámíthatóak a zárkatársukat megszégyenítő, halálra kínzó rabok

Hétfőn a genetikai és az elmeorvosi szakértői vélemények ismertetésével, valamint tanúk meghallgatásával folytatódott a Szombathelyi Törvényszéken annak a három fegyencnek a büntetőpere, akiket azzal vádolnak, hogy különös kegyetlenséggel kivégezték a zárkatársukat két évvel ezelőtt a helyi börtönben.

A Vas Megyei Főügyészség az ismertetett szakvélemények alapján módosította a vádirati tényállást az elkövetési időpontokat érintően. Ez azt jelenti, hogy az elkövetők nem 2017 május 13-án este fél tíz körüli időpontig, hanem csak másnap hajnalban fejezték be a zárkatársuk kínzását és a fojtogatást. A minősítésen viszont nem változtattak.

Az ügy harmadrendű vádlottja a korábbi kihallgatása során egészen elképesztő dolgokat mondott. Azt állította, hogy chipet ültettek az agyába, kamerát ültettek a szemébe és átkot fújtak mind a két füleibe. A téveszméi miatt újabb elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá. A kiegészítő szakértői vélemény szerint ahogy a cinkostársai, úgy ő is beszámítható. Azaz társaihoz hasonlóan semmi olyan kóros elmeállapotban nem szenvedett a cselekmények elkövetésekor, ami gátolta volna abban, hogy felismerje a bűncselekmény súlyát.

A három férfi 2017 tavaszán kezdte csicskáztatni az egyik zárkatársát. Napi rendszerességgel verték, és folyamatosan megalázták. Egyikük megtöltette vele vízzel a felmosóvödröt, és arra kényszerítette, hogy igya meg állva, közben testszerte bántalmazták majd csikket etettek vele. A rendszeres bántalmazások és kínzások május 11-től még inkább eldurvultak. A vádlottak kikötözték a cellatársukat, a száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták és ugráltak rajta.

Ezt követően ököllel ütötték és rugdosni kezdték a  bordáit, majd addig fojtogatták, amíg el nem ájult. Amikor a sértett összecsuklott, felállították, és elölről kezdték a bántalmazást. A férfit a halálát megelőző 1-2 napban az I. r. vádlott arra kényszerítette, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait.

A zárkák ellenőrzése során a férfit beküldték a mosdóba, illetve a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be. Amikor a férfi a bántalmazások miatt vérzett, a szétnyílt sebet az I. r. vádlott egy öngyújtóval kiégette, a vért pedig feltakaríttatták vele, a véres törölközőt pedig kidobták az ablakon.

Pár nappal később a reggeli ébredéskor az elkövetők észlelték, hogy társuk a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög. Egyikük kikiabált a bv őrnek, hogy baj van, és amíg az őr a zárkához ért megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit és azt fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta a zárkatársukat. A nappalos szolgálatot ellátó ápoló a zárkába érve megkezdte a férfi újraélesztését, de a rab életét már nem lehetett megmenteni. Kiderült, hogy az elhunyt rab négy nappal a halála előtt kérte, hogy helyezzék át másik zárkába. A kérvényét azonban még nem bírálták el, nyolc nap állt ugyanis a rendelkezésre.

Az orvos szakértők összesen 54 sérülést találtak az elhunyt rabon. Halálát fojtás okozta, életét az azonnali szakszerű orvosi ellátással sem lehetett volna megmenteni.

Fotó: H. Szabó Sándor / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik