Belföld

Szijjártó szerint lázítással és hazugságokkal akarják megbuktatni a szerb kormányt

Erről Aleksandar Vucić belgrádi békemenetén szónokolt.

„Békemenettel” válaszolt a szerb kormánypárt a hónapok óta tartó ellenzéki tüntetésekre, ahol Aleksandar Vucić államfő és mások mellett Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is felszólalt. Az MTI beszámolója szerint mintegy százezren vettek részt a belgrádi rendezvényen.

Szijjártó azt mondta, néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar külügyminiszter a szerb kormánypárt kampányrendezvényén vegyen részt. A kapcsolat javításához Szerbia elnöke, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői is hozzájárultak – jelentette ki, hozzátéve, hogy a két ország kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most.

A magyar külügyminiszter úgy véli, Közép-Európa erősödik, mert a kormányok saját nemzeti politikájukat folytatják „minden nyomás ellenére”. Biztos benne, hogy a magyarok és a szerbek „a jövőben nagy dolgokra lesznek képesek együtt, mert biztos értékekre épül mindkét ország vezetése”. A politikai stabilitás Szijjártó szerint nagy kincs, amit „külső beavatkozással, lázítással és hazugsághalmokkal” akarnak elvenni. Közölte:

ilyen próbálkozások a közelmúltban Magyarországon is voltak, de sikertelenek maradtak, és ez Szerbiában is így lesz.

Aleksandar Vucićról, aki az 1990-es években a Seselj-féle Szerb Radikális Párt főtitkára, 1998-tól Slobodan Milosević bukásáig hírközlési miniszter volt, azt mondta: a magyarok nagyon becsülik, különösen azért, mert a vajdasági magyar közösségre „energiaforrásként tekint”. Szerinte minden szomszédunk közül Szerbia biztosítja a legtöbb kisebbségi jogot a magyar nemzeti közösségnek, és Magyarország i s hasonlóan bánik a szerb kisebbséggel.

Szijjártó azt is mondta, hogy „ha tőlünk függne, Szerbia már holnap az unió tagja lenne”, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy „kioktassák Önöket, és ezzel mesterségesen lassítsák a csatlakozási tárgyalásokat”. (Fotó: MTI / KKM / Burger Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik