Nagyvilág

5230 ember meggyilkolása miatt vádat emeltek egy náci koncentrációs tábor őre ellen

Bűnrészesként 5230 ember meggyilkolása miatt emeltek vádat egy náci koncentrációs tábor ma 92 éves egykori őre ellen – jelentette be a hamburgi ügyészség csütörtökön.

A német jog előírásai miatt csak Bruno D.-ként azonosított férfi kilenc hónapon át volt őr a megszállt Lengyelország területén található, stutthofi koncentrációs táborban, Gdansk közelében.

Akkor 17 éves volt, és azt mondta, azért jelentkezett a nácipárt fegyveres szervezetéhez, az SS-hez, mert szívproblémái miatt frontszolgálatra nem volt alkalmas.A Die Welt című német lap szerint a férfi önként tett vallomást az ügyészségen, és azt állította, nem rokonszenvezett a nácikkal. Saját bevallása szerint szemtanúja volt annak, hogy embereket gázkamrába visznek meggyilkolni. Mint mondta: úgy érezte, ha otthagyná a tábort, úgyis találnának valaki mást a helyére.

Sajnáltam azokat az embereket. Nem értettem, miért vannak ott. Csak azt tudtam, hogy zsidók, akik nem tettek semmi rosszat

– vallotta az egykori őr.

A nácik emberek millióit, köztük az európai zsidóság több millió tagját gyilkolták meg koncentrációs és megsemmisítő táborokban a második világháború idején.

A háborús bűnösök többsége ma már aggastyán. Stutthofban 60 ezer embert öltek meg. A tábor egy másik egykori őre ellen tavaly leállították az eljárást, mert egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy felelősségre vonják. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik