Belföld

Semjén: az apokalipszis jele az égő Notre-Dame

Szerinte a francia politika is tehet arról, hogy leégett a székesegyház.

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Semjén Zsolt azt mondta, a Notre-Dame sorsa nemcsak a francia nemzetet érinti, hanem az egyetemes emberiséget is. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor úgy vélte, abban, hogy a katedrális leégett vastagon benne van a francia szekularista egyházellenes politika.

Franciaországban államosították a templomokat, ehhez képest Franciaország, ami elvileg egy jóléti, nyugati ország, egy töredékét sem volt hajlandó adni a Notre-Dame tatarozásához.

Tragikus szimbólum

Eleve nem lett volna szabad hagyni, hogy a székesegyház ilyen leromlott állapotba jusson – tette hozzá, majd azt mondta, nem a KDNP elnökeként, hanem magánemberként ő ebben „egy tragikus szimbólumot” lát.

Az a Franciaország, amelyik megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk.

Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet és nemcsak a templomnak az újraépítése tekintetében, hanem a saját nemzeti önbecsülésük, a saját történelmük, a saját franciaságuk, a saját kereszténységük tekintetében.”

Öt éven belül újjáépítik a Notre-Dame-ot
Emmanuel Macron szerint szebb lesz, mint volt.

 

Kiemelt kép: MTI/AP/Francois Mori

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik