Foci

Videoton: „Körülményesek és lassúak voltunk”

josé gomes (josé gomes, torghelle sándor, )
josé gomes (josé gomes, torghelle sándor, )

Az Európa Liga-selejtező első körében kiesett a Videoton a jóval gyengébb Mladost Podgorica ellen. Fehérváron játékosokat küldhetnek el.

Igazán nagy arculcsapás volt ez a magyar focinak, hiszen inkább a Videontól lehetett azt várni, hogy nagy különbséggel veszi az első akadályt, ehelyett a Honvéd lőtt két meccsen 13 gólt, a fehérváriak pedig mindössze kettőt, és ez nem volt elég a továbbjutáshoz.

A csütörtöki visszavágón a Mladost Podgorica sokkal jobban focizott a magyar csapatnál, több veszélyes gólhelyzetük is volt, így csoda, hogy csak eggyel kapott ki a Vidi.

Leszerepelt a Videoton
Fotó: MTI/EPA

„Nem sikerült a saját játékunkat játszanunk a mai napon. Amikor megpróbáltuk, akkor is körülményesen, lassan tettük mindezt. Ellenfelünk ezúttal is remekül védekezett, nekünk pedig nem sikerült véghezvinnünk mindazt, amit elterveztünk. Lehet, hogy papíron jobb csapat vagyunk a Mladostnál, a pályán azonban ez nem mutatkozott meg. A montenegrói csapat mindent megtett a győzelemért, és meg is érdemelték a sikert. Nálunk voltak olyan játékosok, akik nem a tudásuk legjavát mutatták, akik nem tették oda magukat teljes erőbedobással. Könnyen elképzelhető, hogy ezektől a játékosoktól a következő napokban elköszönünk, hiszen az átigazolási piac még nyitva van. Erre a mai meccsre úgy kell tekintenünk, mint egy hatalmas leckére, és mindenkinek tanulnia kell belőle. Ezt figyelembe véve mostantól a hazai megmérettetésekre kell készülnünk, ahol mindent, ismétlem: mindent meg kell nyernünk” – mondta a mérkőzés után José Gomes, a fehérváriak trénere.

„Először is köszönök mindent a csapatnak. Remekül játszottak a srácok, végig betartották a taktikai utasításokat. A mérkőzés egészét figyelembe véve mindkét csapatnak voltak helyzetei, mi végig higgadtak tudtunk maradni, így a jogos kiállítás után sem estünk össze. Játékosaim mindent megtettek azért, hogy kiharcolják a továbbjutást érő gólt, ez az utolsó percben sikerült is. Ellenfelünk csapatába a nyáron sok új játékos érkezett, talán ennek is köszönhető, hogy még nem álltak teljesen össze. Mindenesetre nagy nap ez a mi csapatunk számára, nagyon boldog vagyok!” – ezek már a Mladost edzőjének, Nikola Rakojevicnek a szavai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik