Gazdaság

Csányi Sándor még nem megy nyugdíjba, de lesz alelnöke, Erdei Tamás

Erdei Tamás, az MKB Bank egykori vezetője lesz Csányi Sándor helyettese alelnökként az OTP Banknál. Erdei Tamás Csányi Sándor régi barátja. A hitelintézetnél ezen kívül ahogy már arról korábban is lehetett hallani, kettéválasztják az elnöki és vezérigazgatói posztokat, írta a Napi.hu. A változtatáshoz az OTP Bank közgyűlése már meg is szavazta az alapszabály módosítását.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: ez csak elvi lehetőség, egyelőre mindkét szerepet megtartja. Sokat tartózkodik viszont külföldön, az UEFA-ban és a FIFA-ban betöltött alelnöki pozíciója, valamint a külföldi OTP-s leányok miatt. Ezért szükség lehet a jövőben a pozíciók szétválasztására, amiről csak a közgyűlés dönthetett.

Hogy ki lehet a lehetséges operatív vezető, azt még nem mondták el.

Az OTP 2018-ban mindne idők legjobb évét zárta:

Az OTP 219 forint osztalékot fizet a részvényeseknek
Csányi Sándor szerint minden idők legjobb eredményét érték el.

Kiemelt kép: Csányi Sándor elnök-vezérigazgató gratulál Erdei Tamásnak, akit az OTP új elnökségi tagjának neveztek ki 2012-ben, a bank éves rendes közgyűlésén. MTI / Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik