Kultúra

Magyar siker a berlini filmfesztiválon

Ezüst Medvével tüntették ki Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

A rendező a díjat átvéve úgy fogalmazott, fantasztikus embereket ismerhetett meg a film forgatásán. “Nemcsak a stábra, hanem a munkánkat segítő segítő emberekre, például a szociális munkásokra is gondolok” – mondta a Berlinale Palast színpadán. “Meg akarom ragadni ezt az alkalmat, hogy a díj révén az ő munkájuk is nagyobb támogatást kapjon” – fűzte hozzá.

A film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született amatőr színészekkel, és szombaton már elnyerte a fesztiválon két független zsűri díját is. A Berlinale zsűrijének nagydíját, egy Ezüst Medvét az az Aszgar Farhádi iráni rendező adta át magyar kollegájának, aki tavaly Nader és Simin: Egy elválás története című alkotásával elnyerte az Arany Medvét.

Dieter Kosslick fesztiváligazgató a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző alkotásokat bemutatva úgy fogalmazott, hogy Fliegauf Csak a szél című filmje “lélekig hatoló történet arról, hogy szélsőjobboldali erők miként nyomják el” a romákat Magyarországon. A film világpremierjét február 16-án tartják meg.

Az Arany Medve-várományos film csütörtöki bemutatóját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) akciója árnyékolta be. A KIM ugyanis az alkotás berlini sajtótájékoztatóján az újságíróknak kihelyezett székekre német nyelvű szórólapokat helyezett el, amelyekben az Orbán-kormány romastratégiáját méltatták. A német sajtó értetlenkedéssel és felháborodással fogadta az akciót, amely az egyik német lap akkori véleménye szerint a rosszat tesz az Arany Medve-várományos filmnek.

Fliegauf, aki Rengeteg című első filmjével 2003-ban a Berlinale Forumán elnyerte a Wolfgang Staudte-díjat, majd a rákövetkező évben a Dealerért a Berliner Zeitung rangos elismerését, most kapott először meghívást a tekintélyes berlini versenyprogramba. Az eredetileg Szállnak a varjak munkacímen futott filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között történt, romák elleni merényletsorozat inspirálta, és egy cigánycsalád egyetlen napját mutatja be kora hajnaltól késő éjszakáig.

A legjobb filmnek járó Arany Medvét Vittorio és Paolo Taviani olasz rendezők Cesare deve morire című munkája kapta a Mike Leigh brit rendező vezette zsűritől. A fivérek úgy fogalmaztak, nem számítottak arra, hogy filmjük ekkora sikert arat és eléri a nagyközönséget. “Nehéz ebben a pillanatban megszólalni” – mondta egyikőjük a színpadon.

A legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét a német Christian Petzold kapta Barbara című filmjéért. Rachel Mwanza, a Rebelle című film főszereplője kapta a legjobb színésznőnek járó Ezüst Medvét, míg a színészek között Mikkel Bo Farsgaard diadalmaskodott az En kongelig affaere (A Royal Affair) című filmben nyújtott alakításával. Ennek a filmnek a forgatókönyve révén érdemelt ki Ezüst Medvét Nikolaj Arcel – egyben a kosztümös dráma rendezője – és Rasmus Heisterberg.

Dieter Kosslick fesztiváligazgató a seregszemle legjobb pillanatai között említette az életműdíjjal – Arany Medvével – kitüntetett Meryl Streep látogatását.

Az idei – sorrendben 62. – fesztiválra összesen 6712 alkotást neveztek, ezek közül 395-öt mutatnak be. Az idei Berlinale minden bizonnyal rekord nézőszámmal zárul vasárnap, félidőben 250 ezer látogatót jegyeztek. A seregszemle utolsó napja hagyományosan a közönségé. A fesztivál vendégei között volt Angelina Jolie, Christian Bale, Steven Soderbergh, Sáhruh Khán, Michael Fassbender, Antonio Banderas, Salma Hayek, Mads Mikkelsen és Billy Bob Thornton is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik