Nagyvilág

Megszülte, majd a kukába dobta a gyerekét, míg a család az apát látogatta

Nem sokkal később az apja is meghalt a kórházban.

Rövid idő alatt két tragikus haláleset is történt egy amerikai családban, ahol egymástól függetlenül egy újszülött és a családfő is életét vesztette. A megrázó történetről a Metro számolt be.

A kórházba indultak, hogy meglátogassák a rákban haldokló apát, de a család 15 éves lány tagja nem tartott velük, mert nem érezte jól magát, így végül csak az anya és a lány bátyja ment. A rosszullét nem lehetett újdonság a számukra, ugyanis a lány terhes volt, így valószínűleg mindannyian betudták a dolgot a várandósságnak. Csakhogy a szülés beindult, a lány pedig senkihez nem tudott segítségért fordulni, így egyedül hozta világra a gyereket.

Egy a családhoz közel álló személy mondta el, hogy

a lány valószínűleg bepánikolt, és teljesen érthetetlen módon egy műanyag szatyorba tette a kicsit, majd kidobta a kerti kukába, ahol a rendőrök találtak rá pár nappal később. 

Nem sokkal később a kórházban ápolt édesapa is meghalt, így rövid időn belül két csapás is érte a családot, mindennek tetejében a 15 éves lányt is letartóztatták. Jelenleg vizsgálják, hogy a gyerek élt-e, mikor világra jött, és így valóban gyilkosság történt-e, vagy már eleve halva született.

 

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik