Belföld

A második terv – 10 ezer milliárd a tét

A négy párt, valamint gazdasági, civil és politikai szervezetek szakértőivel közösen dolgozná ki a Nemzeti Fejlesztési Hivatal a következő fejlesztési terv stratégiáját. Helyzetkép az NFH-ból.

A Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár, Baráth Etele a múlt héten levélben kérte fel a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy jelöljék ki azokat a hivatallal kapcsolatot tartó szakértőket, akikkel közösen dolgozhatnák ki a második Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT). A 2007 és 2013 közötti, választási ciklusokon átívelő uniós költségvetési időszakra vonatkozó stratégiai tervek előkészítésében a négy párton kívül az államtitkár szerint a parlamenten kívüli politikai, gazdasági, civil szervezeteknek is részt kell vállalniuk.

NFT másodszor

A II. NFT első átfogó koncepciója az év végén kerül az Országgyűlés elé, jövő év közepén kell az unióhoz benyújtani, míg a fejlesztések operatív programokra bontását 2005 végére kell kidolgozni.

Decentralizáció

A hivatal, amellett, hogy szakértők bevonásával segítené a hosszú távú fejlesztési koncepció kidolgozását, arra is számít, hogy a tervek egyes elemeit regionális szinten alakítják majd ki. Az államtitkár több fronton is a központosítás lebontásának híve: a kohéziós politikáról tartott tanácskozáson, Párizsban uniós szinten is az intézményrendszer decentralizációjára tett javaslatot. Az államtitkár szerint vannak olyan földrajzi, történelmi egységek – például a balkáni régió, amelyek fejlesztési, tervezési összehangolását decentralizált egységben lehetne elvégezni.

Eddigi eredmények 

A legfrissebb adatok szerint a gazdasági versenyképesség operatív program (GVOP) keretében 2430 pályázatot regisztráltak 20 milliárd forint támogatási igénnyel, ami az idei keret 53 százalékát teszi ki. A GVOP-ban a legtöbb pályázatot, 1200-at a kis- és középvállalkozások műszaki, technológiai fejlesztésére adták be, a korszerű menedzsmentismeretek kiírásra 500 pályázatot regisztráltak. A beérkezési eredmények tehát jónak mondhatóak, üröm az örömben, hogy a pályázatok 50 százaléka formai hibával érkezik hivatalhoz. A regionális fejlesztési operatív programban (ROP) 97 pályázatot regisztráltak, 20 milliárd forint támogatási igénnyel, ami meghaladja a hároméves keret 20 százalékát. 

Hatéves terv

A következő hatéves tervre történő felkészülésben persze bizonyára sokan részt vállalnának, ha másért nem, hát a kínálkozó pénzügyi lehetőségek okán. Magyarország az említett hatéves időszakban mintegy 6000 milliárd forintnyi uniós infrastruktúra-fejlesztési támogatást hívhat majd le, amely a nemzeti önrésszel együtt 10 ezer milliárdra egészül ki.

Ez az összeg – hogy érzékeltessük mennyi pénzről van szó – nyolcszor akkora, mint a 2004-2006 között az NFT-re fordítható összeg. Magyarország tavaly mintegy 240 millió euró (60 milliárd forint) uniós támogatást használt fel, míg az idén 840 millió euró áll rendelkezésre, ám ennek várhatóan csak 30 százalékát hívják majd le a különböző alapokban.

Az uniós támogatás 2007-re már elvileg az idei négyszeresére, 3,2 milliárd euróra emelkedik. 2013-ban, az ciklus utolsó évében már 4 milliárd eurót hívhat le az ország a közösségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik