Belföld csatatér 2019 - szeged

A Fidesz bevetné a szegedi egyetem volt rektorát Botka ellen

Lassan fél éve, hogy a Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak kellett átvennie a kormánypárt szegedi szervezetének operatív irányítását, mert a helyiek nem tudtak elfogadható polgármester-jelöltet találni a várost több ciklus óta vezető szocialista Botka László ellen. Kubatov feladata, hogy felpörgesse a közelgő önkormányzati választás miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő fideszeseket, mert a legutóbbi négy választást megnyerő MSZP-s polgármester utcahosszal vezet a friss közvélemény-kutatásokban is.

Szeged elfoglalása az önkormányzati választás egyik kiemelt projektje a Fidesz számára. Kubatov már nyíltan is felvállalta a munkát: vasárnap a szegedi Fidesz-szervezet tagjai körében írta alá Orbán Viktor legújabb kampánypontjainak támogató ívét.


Tény viszont, hogy a Pécset a 2009-es időközi választáson sikeresen meghódító pártigazgató egyelőre nem tudta sínre rakni a szegedi szervezetet. Az elmúlt napokban lezajlott helyi telefonos közvélemény-kutatásban még mindig több lehetséges jelölt esélyeit próbálták szondáztatni a fideszesek, így továbbra is bizonytalannak tűnik, ki lesz az, akit végül elindítanak Botka ellen októberben.

A szegedi lakosságnak négy lehetséges jelöltről kellett véleményt mondaniuk: két helyi Fidesz-politikusról és két párton kívüliről. Róluk:

  • B. Nagy László korábbi szegedi pártelnök, aki tavaly nyáron azt ígérte, gyorsan megtalálják a kormányoldal polgármesterjelöltjét, de ősszel menesztették a vezetői posztról. Ő 2010-ben, amikor a Fidesz tavasszal óriási győzelmet aratott az országgyűlési választáson, egyszer már sikertelenül mérette meg magát Botkával szemben. Tavaly tavasszal viszont a Szegedből és a környező településekből álló választókerületben parlamenti mandátumot szerzett.
  • Bartók Csaba, B. Nagy utódja, a jelenlegi pártelnök, aki válogatott kézilabdázóból lett helyi pártpolitikus. Ő a 2018. áprilisi parlamenti választáson a szegedi körzetben alulmaradt az MSZP-s Szabó Sándorral szemben.
  • Varga Mihály, a szegedi központú építőipari nagyvállalat, a Kész Holding Zrt. tulajdonosa.
  • Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem volt rektora.

Varga Mihály a magyar építőipar egyik komoly, bár a nyilvánosság előtt kevéssé ismert szereplője. A KÉSZ Zrt. volt a kivitelezője a többi között a Kossuth tér átépítésének és számos más milliárdos nagyberuházásnak. A négyes legnagyobb tekintélyű és talán legmeglepőbb tagja Szabó Gábor, aki nyolc éven keresztül volt a szegedi egyetem rektora, tavaly nyáron adta át a posztot utódjának, Rovó Lászlónak.

A lézerfizikai területeken kutató Szabó az első Orbán-kormány idején, 2000 és 2002 között az Oktatási Minisztérium kutatási-fejlesztési helyettes államtitkára volt, az elmúlt években azonban nem mindig számított a Fidesz elkötelezett hívének. 2017-ben például Lázár János, a Miniszterelnökség akkori vezetőjeként kormányellenességgel vádolta, mert a szegedi egyetem dékánjai közös nyilatkozatban álltak ki a CEU mellett. A Botka László vezette önkormányzat viszont díszpolgári címet adományozott 2018-ban a leköszönő rektornak.

A szegedi egyetemről az utóbbi hónapokban kiderült, teret adott a Fidesz kéréseinek. A Habony Árpád bizalmi emberének számító Kobza Miklós, aki egy ideig Orbán Viktor Facebook-oldalát is szerkesztette, majd a miniszterelnök hivatalos fotósa volt, aztán az MTVA sajtófőnöke lett, legutóbb pedig a Botka-ellenes csoport tagjaként Szegedre vezényelték, a szegedi egyetemen kapott havi 700 ezer forintos állást.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik