Nagyvilág

A jószívű utasok megakadályozták a bevándorló kiutasítását, aztán kiderült, nagyon nem kellett volna

Fellázadtak a Londonból induló gép fedélzetén, és netes szenzációvá váltak. Majd megtudták, milyen embert védtek meg, és rájöttek, óriási hibát vétettek.

Tavaly októberben sokan tapsoltak, amikor a londoni Heathrow repülőtérről Törökországba tartó gép utasai a felszállás előtt fellázadtak, és megakadályozták egy szomália bevándorló deportálását. Az őt kísérő tisztségviselők inkább visszakoztak a tucatnyi nyaralásra induló ember akciója miatt, és az utasok tapsától kísérve levitték a gépről a 29 éves Yaqub Ahmedet.

Egy valaki viszont picit sem osztotta az örömöt. Egy most 27 éves nő, aki „elszörnyedve” nézte a videót, ami őrületesen feldühítette, és felkavarta. Ő ugyanis tudta, ki volt a férfi, és mit tett. Ahmed ugyanis egyike volt annak a négy férfinak, aki 11 évvel korábban csoportosan megerőszakolta őt egy londoni lakásban. A csak Hannah álnéven azonosított nő a Daily Mail című brit bulvárlap vasárnapi kiadásának számolt be arról, mit érzett a híressé vált videót látva. A nő elmondta, csak öt nappal az eset után tudta meg, mi történt, amikor látta a Mail cikkét az esetről. Hannah elmondta, egy ideig nem is merte megnézni a felvételt, „de amikor végre megnéztem, a szobámban voltam, és egyszerűen szörnyű volt”.

Yaqub Ahmedet és hárorm társát 9 évig tartó börtönbüntetésre ítélték az akkor még csak 16 éves Hannah csoportos megerőszakolása miatt, és a szomáliai férfi deportálását is ezért a bűncselekményért rendelték el a brit hatóságok. Hannah a Mailnek elmondta, nem érti, hogyan tudtak az utasok megvédeni egy erőszakolót, akit bilincsbe verve akartak kivinni az országból. A nő megemlítette, lehet, hogy a szomáliai férfit védő emberek nem tudták, mi áll a háttérben, de szerinte végiggondolhatták volna, hogy olyan könnyen nem döntenek a hatóságok egy ember deportálásáról, és annak komoly oka lehet.

Szerinte „csőcselék mentalitás” vette át az uralmat az utasok felett, akik „valami jót akartak cselekedni, és büszkének akarták érezni magukat”.

Nos, remélem most mindannyian nagyon büszkék vagytok magatokra

– tette hozzá szarkasztikusan a Mailnek adott interjúban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik