Belföld

Tizenöt éves csúcson az acél világpiaci ára

Tizenöt év óta a legmagasabbra emelkedett az acél ára elsősorban a kínai kereslet ugrásszerű növekedése miatt - közölte hétfőn a német statisztikai hivatal.

Sőt, a betonacél ára történelmi rekordot döntött: tavaly december és idén április között 86,4 százalékkal nőtt. Az acélhuzalé 45,7 százalékkal, az idomacélé 22,6 százalékkal emelkedett.

A statisztikai hivatal előrejelzése szerint az acél drágulása miatt áremelkedések várhatók a gép- és a járműgyártásban, az építőiparban vagy a fémipari termékek gyártásában.

Az áremelkedés hátterében az acélkereslet növekedése áll, elsősorban Kínában: a brüsszeli nemzetközi vas- és acélintézet becslése szerint Kína acélimportja az idén 13 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál. Ezzel több lesz, mint az Európai Unióé és az Egyesült Államoké együttvéve, miközben a gazdaság élénkülésével összhangban az amerikai kereslet is bővül.

Az acélkereslet növekedése miatt valószínűleg drágulni fognak az acélgyártáshoz szükséges nyersanyagok is, ami érzékenyen érinti az importigényes német gazdaságot: idén áprilisban 40 százalékkal volt magasabb például a kőszén ára az egy évvel korábbihoz képest, a vas- és acélhulladék ára 32 százalékkal emelkedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik