Kultúra

Megvan a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke

Nanni Moretti olasz színész, filmrendező lesz a májusi cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke.

Az 58 éves művész nagy örömnek, megtiszteltetésnek és felelősségnek tartja, hogy ő vezetheti a rangos seregszemle versenyében szereplő nagyjátékfilmeket bíráló zsűrit. Moretti szerint Franciaország “nagy figyelemmel és tisztelettel” bánik a filmekkel.

Az olasz rendező korábban már hat filmjével is szerepelt Cannes-ban, tavaly a Van pápánk! című alkotását vetítették a francia fürdővárosban. Az 50. fesztiválon, 1997-ben tagja volt a zsűrinek, A fiú szobája című munkájával 2001-ben pedig elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálmát is. Mint fogalmazott, jó emlékeket őriz filmjeinek cannes-i vetítéseiről, csakúgy, mint a zsűriben végzett munkájáról.

Idén május 16. és 27. között tartják a filmfesztivált, amely immár a 65. lesz. A fesztivált vezető Thierry Frémaux szerint itt volt az ideje, hogy ismét európai művész kerüljön a zsűri élére, az utóbbi négy évben ugyanis három amerikai alkotó – 2008-ban Sean Penn, 2010-ben Tim Burton, tavaly pedig Robert De Niro – vezette a testületet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik