Belföld

Felfüggesztettet kapott a diákjait zaklató XVI. kerületi tanár

Felfüggesztett börtönre ítélték és öt évre eltiltották a tanári foglalkozástól azt a XVI. kerületi pedagógust, aki szexuális tartalmú üzenetekkel bombázta tanítványait.

A férfi 2016 februárja és 2017 májusa között legalább 100 alkalommal küldött szexuális tartalmú vagy arra utaló üzenetet egyik 13 éves tanítványának, veszélyeztetve ezzel a lány lelki és érzelmi fejlődését. A tanár egy másik 13 éves diáklánynak is visszaélt a ragaszkodásával, neki ugyancsak szexuális tartalmú üzeneteket küldött két évvel ezelőtt.

„Túl szexi vagy, felhergelsz, úgy megölelnélek” – ilyen és ehhez hasonló szexuális tartalmú üzenetekkel bombázta őket. A tanár először tagadta, hogy zaklatta volna a lányokat. Azt állította, hogy feltörték a levelezését és más küldte el nevében az üzeneteket. Később azonban beismerő vallomást tett, és azt is elismerte, hogy korábban hazudott.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és a hatóság félrevezetése miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A tanár többször is elsírta magát az elsőfokú tárgyalása során. Elmesélte, hogy 12 éve él élettársi kapcsolatban, két nyolcéves gyermeke van. De arra is kitért, hogy 29 évig dolgozott pedagógusként, de az eset után csak hosszú keresgélés után talált munkahelyet. Az utolsó szó jogán azt mondta, hogy nagyon szégyelli magát és sajnálja a történteket.

A bíróság kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésben és a hatóság félrevezetésében is bűnösnek találta, ezért két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve. Az ügyészség fellebbezése után a másodfokú bíróság az ítéletet jogerősen súlyosította annyiban, hogy a férfit öt évre eltiltotta a tanári foglalkozás gyakorlásától.

Fotó: 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik