Otthon

Otthonok tízezreire utaznak a betörők

A statisztikák arra is rávilágítanak, hogy egy-egy betöréshez 10 perc is elég.

Az elmúlt öt évben közel ötszázezer betörést regisztráltak Magyarországon, melyek harmada Budapesten történt. A besurranó tolvajok olyan gyorsan cselekednek, hogy mire feleszmélünk, már búcsút is inthetünk értékeinknek.

A hivatalos adatok szerint 2014 és 2018 között 459.420 betörést jelentettek a lakástulajdonosok hazánkban, amiből az következik, hogy a magyarok jelentős részének már volt része hasonló negatív élményben, a legtöbb eset, pedig a nyaralási szezon és az ünnepek alatt történt. A betörési láz ráadásul növekvő tendenciát mutat. Azt is elmondhatjuk, hogy Budapest a legbűnösebb város: itt öt év alatt 143.138 alkalommal fosztottak ki otthonokat a besurranók.

A statisztikákból, az is kiderül, hogy azokban a kerületekben volt magasabb a rablások aránya, ahol több a családi ház. A betörések számát tekintve, a II. kerületben regisztrálták a legtöbb esetet, amit Újbuda követett harmadikként, pedig Zugló.

Ami a megyéket illeti, Pest megyében közel 48 ezerszer, Borsod-Abaúj-Zemplénben több mint 30 ezerszer, Bács-Kiskunban pedig megközelítőleg 22 ezerszer törtek be a lakásokba a tolvajok az utóbbi öt évben. A legbiztonságosabb megye ilyen szempontból Nógrád, ahol „csak” hétezer betörést regisztráltak ez idő alatt.

A statisztikák arra is rávilágítanak, hogy egy-egy betöréshez 10 perc is elég, tehát ennyi idő kell, hogy féltve őrzött kincseink nyomtalanul eltűnjenek.

Pedig ma már nem feltétlenül kell nagy értékű beruházásra gondolni, amikor értékeink biztonságára vágyunk.

Például az MGV Budapest Trezor exkluzív széfszolgáltatása, már pár ezer forintért elérhető bárki számára, ezzel a minimális anyagi befektetéssel pedig elfelejthetjük a rettegést, hisz páncélterme Magyarország egyik legbiztonságosabb pontja. Az ügyfelek értékeit hatalmas, egyedi készítésű páncélajtó védi, amit a nap 24 órájában fegyveres szolgálat őriz, és amelybe csak az arra jogosultak léphetnek be. Ráadásul hazánkban egyetlen más trezor sincs ellátva olyan arc-, tárgy- és mozgásfigyeléssel felszerelt svájci technológiával, mint amit itt ebben a Budapest szívében telepített biztonságtechnika véd..

Az MGV Zrt. nem mellékesen mikro-, kis és középvállalkozások hitelezésével, fejlesztésében egy meghatározó piaci szereplő. Ők az egyetlen „nem bank”, akik MNB engedélyével széfszolgáltatási tevékenységet végezhetnek.

Ami a legjobb, hogy már 3 hónapra is lehet náluk bérelni széfet, tehát, ha csak a nyári nyaralás idejére szeretnénk, az is megoldható, és ahogy az elején említettük, a besurranások nagyrészben ez idő alatt történnek. A tolvajok kifigyelik, hogy mikor van üresen hagyva otthonunk, de nem szabad hagyni, hogy a felhőtlen nyaralásunkat, beárnyékolja a félelem.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik