Belföld

Százmilliós megbízást kapott az Evolit Rt.

A repülés biztonságáért létrehozott Eurocontrol és az Evolit Informatikai és Szolgáltató Rt. szerződést kötött a nemzetközi szervezet budapesti szimulációs központjában lévő összes informatikai eszköz üzemeltetésére - közölte a társaság az MTI-vel.

Az Eurocontrol (European Organisation for the Safety of Air Navigation) a légi irányítás, illetve közlekedés és szállítás biztonságnak növelésére létrejött, 32 országot tömörítő páneurópai, brüsszeli székhelyű szervezet.

A felek a szerződést három évre kötötték, aminek a jelenlegi forintra átszámított összesített értéke 100 millió forint. A szerződés három év után meghosszabbítható.

Az Evolit Informatikai és Szolgáltató Rt. a KFKI csoport információtechnológiai üzemeltetési szakembereinek részvételével 2001-ben alakult. A 75 főt foglalkoztató cég tavalyi 930 millió forint árbevételt ért el, amit az idén a tervek szerint 1,13 milliárd forintra növel. A várható profit a tavalyi 6 millióról 2004-ban valószínűleg 50 millióra emelkedik.

Az Evolit a megbízást nemzetközi pályázaton nyerte el, aminek a teljesítés ez év március 1-én kezdődött el.

A szerződés az irodai infrastruktúra, a munkaállomások, a szerverek és a hálózatok teljes körű működtetésén túl kiterjed a szervezet budapesti légiforgalmi irányítási szimulációs infrastruktúrájának üzemeltetésére is.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik