Belföld

Törvényi „álplafon” a benzinárnak

Az Országgyűlés elfogadta a jövedéki adóról szóló törvény módosítását, de a fogyasztók nem sokat érzékelnek majd a könnyítésből: a benzin literenként két forinttal lesz csak olcsóbb. Most szerdától 254,5 forint a 95-ös.

Az Országgyűlés hétfő késő este megszavazta a jövedéki adó csökkentéséről szóló kormányjavaslatot, és a törvény sürgős kihirdetését. A kormány javaslatát 193-an támogatták, az ellenzéki képviselők tartózkodtak, mivel kevesellték a literenkénti 2 forintos árcsökkentést.






Sürgősségi úton

Az Országgyűlés hétfőn egyhangúlag megszavazta, hogy a házszabálytól eltérő módon tárgyalják és még hétfőn elfogadják a jövedéki adóról szóló törvény módosítását, amelyet a kormány kezdeményezett. A házbizottság tegnap délben tartott rendkívüli ülése után Szili Katalin MSZP-s házelnök még arról számolt be, hogy a Fidesz nem támogatta a jövedéki adóról szóló törvénymódosítás házszabálytól eltérő tárgyalását, ami négyötödös többséget igényel. A legnagyobb ellenzéki párt azért nem támogatta a kormány javaslatát, mert korábban maguk is benyújtottak egy saját indítványt ugyanezen törvény módosítására vonatkozóan. A legnagyobb ellenzéki párt azt szerette volna elérni, hogy literenként 250 forint felett az állam teljes egészében vállalja át az áremelkedésből fakadó terheket. Ezt azonban a kormánypártok leszavazták, mert szerintük a Fidesz javaslata túlzott bevételkiesést jelentene a költségvetésnek.


Az elfogadott törvénymódosítás alapján, ha két egymást követő hétfőn a benzin átlagára meghaladja a 250 forintot, a gázolajé a 225-öt, akkor literenként 1 forint 60 fillérrel, vagyis ÁFÁ-val együtt két forinttal csökken a jövedéki adó mértéke, és lesz így olcsóbb az üzemanyag. Minden további öt forintos áremelkedésnél még 80 fillérrel, vagyis ÁFÁ-val együtt egy forinttal kell kevesebbet fizetni. Az árcsökkentés mértéke a benzinnél legfeljebb 12 forint, a gázolajnál 8 forint lehet.

Az elfogadott törvénymódosítás azt jelenti, hogy amennyiben a két hetes átlagár például 253 forintra emelkedik, a fogyasztók pénztárcáját 251 forint terheli literenként. 258 forintos árnál a kiskereskedelmi ár már 3 forinttal, 255-re, 268 forintos árnál pedig már 5 forinttal, 263 forintra mérséklődik. A jövedéki adóról szóló törvény módosítása így nem igazán éri el a célját, azaz nem szab igazán gátat a világpiaci trendekből fakadó rendkívüli benzinár-növekedésnek. Erre ad jó példát a jövedéki adó csökkentésének maximuma is: a 95-ös oktánszámú benzinnél elrendelt 12 forintos kedvezményplafon 300 forintos kétheti átlagárnál lép életbe, a vásárlók ebben az esetben 288 forintot fizetnének literenként az üzemanyag után.

A Mol Rt. hétfőn bejelentette: szerdától a motorbenzin és a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 6 forinttal emeli. A ESZ 95 ólmozatlan benzin ára így 254,50 a dízel gázolaj ára pedig 224 forint lesz literenként. Mivel a hétfő este elfogadott törvénymódosítás jövő héttől lép életbe, így amennyiben addig nem változnak a Mol árai, a hatályba lépő 2 forintos adókönnyítésnek köszönhetően a kiskereskedelmi ár a 95-ös benzin esetében 252,5; a dízelnél pedig 222 forint lesz május 31-étől, a kéthetes számítási képlet szerint. A benzinért korábban még soha nem kellett ekkora összeget fizetni Magyarországon.






300 forintos benzin?

Draskovics Tibor pénzügyminiszter hétfő délelőtt több olajipari cég és szakmai szervezet képviselőjével tárgyalt az olajárak alakulásáról. A megbeszélésen jelenlévő olajipari cégek vezérigazgatói elmondták, hogy egyelőre nem lehet megmondani, meddig kúszik még föl a benzin ára. A szakértők szerint ugyanakkor az sem kizárt, hogy az üzemanyag év végére eléri a 300 forintot literenkénti árat.


Ellenzéki kritikák

A törvénymódosítás során ellenzéki képviselők élesen kritizálták a kormányt. Az MDF-es Font Sándor szerint ha a kormány komolyan gondolta volna, hogy jót akar, akkor nem kettő forinttal, hanem minimum húsz forinttal kellett volna csökkenteni az üzemanyagárat. „Ez a javaslat üveggyöngy a bennszülötteknek, a húsz-huszonöt forintos üzemanyagár növekedésből önök nagy kegyesen kettőt visszaosztanak, miközben valójában a kormány a saját túléléséért, s a költségvetés megmentéséért küzd” – idézi a rádió.hu az MDF-es képviselő Országgyűlésben elhangzott szavait.


Veres János a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára az EU-s adónormákkal indokolta, miért nem volt lehetőség nagyobb adócsökkentésre. Veres elmondta: az Európai Unió minimumszintje a jövedéki adó tekintetében a benzinnél 91 forint 20 fillér, gázolajnál pedig 76 forint 70 fillér. Az államtitkár szerint ezeket a mértékeket a Fidesz javaslatában foglalt ármeghatározás nem érte el, ezért az nem felel meg az Európai Unióban elvárt, illetve jogszabályban rögzített mértéknek.

Ellenzéki képviselők szerint ugyanakkor a hétfőn elfogadott törvénymódosítással az Európai Unió által diktált minimális adószintet – ami literenként 91,2 forint – így jócskán túlteljesíti a Pénzügyminisztérium, azaz bőven lenne még lehetőség a fogyasztói árak mérséklésére.






A Brent még 38 dollár alatt

Hétfő késő délután a Brent típusú olaj a pénteki rekord záró ára alatt volt 31 centtel, azaz 37,55 dolláron állt a londoni nemzetközi olajtőzsdén. A londoni nemzetközi olajtőzsdén a Brent olajféleség ára – júliusi határidőre – hétfőn 64 centtel is drágult a nap során, elérve a hordónkénti 38,50 dolláros árat, ami mintegy 13 és fél éve a legmagasabb ár. Később azonban ez az 1,7 százalékos drágulás kevéssel 38 dollár alá, 37,94 dollárig mérséklődött, majd a délután közepén az árcsökkenés folytatódott.


Újabb olajválság?



A hazai benzinárak növekedésének oka a nemzetközi olajárak emelkedése. A Brent típusú olaj hordónkénti jegyzése megközelítette a 40 dollárt, ami az április eleji árszinthez képest csaknem 30 százalékos növekedést jelent. A Mol a szerdai 6 forintos áremelését ezek mellett azzal is indokolta, hogy a fő felhasználó térségekben erőteljesen nőtt az üzemanyagfogyasztás, így jelentősen csökkentek a készletek. A nemzetközi piacokon a motorbenzin jegyzésára – mely az elmúlt hat hét során az egyes regionális kereskedelmi központokban mintegy 100-110 USD/tonnával emelkedett – az elmúlt hét végén 465-470 USD/tonna körüli rekordszintet ért el. A gázolaj jegyzése jelenleg mintegy 60-80 USD/tonnával magasabb, mint április elején. A fenti árváltozások oka, hogy a fő felhasználó térségekben erőteljes fogyasztásnövekedés következett be, mely tendencia már az év eleje óta tapasztalható.

Az olajárak a Bloomberg hírügynökség elemzése szerint azért is emelkednek, mert az elemzők kételkednek abban, hogy az OPEC tagállamai hajlandók lennének emelni a kitermelést, s ezáltal kicsi az esély az árak lenyomására. Mindeközben az iraki olajbányászat egyre bizonytalanabbá válik a terrorizmus fokozódása közepette.

Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajkitermelője felhívást intézett az OPEC-tagállamaihoz, hogy emeljék a termelés szintjét napi 1,5 millió hordóval, az árak lenyomása érdekében. Ugyanakkor az OPEC már most is ugyanennyivel, 1,5 millió barrellel lépte túl saját kvótáját – mondta a katari olajminiszter, Abdullah bin Hamad al-Attiyah szombaton. A katari politikus szerint az OPEC már most is majdnem annyit termel, amennyire egyáltalán képes.

A neves bankház, a Barclays Capital elemzői szerint a következő néhány hét kritikus lesz az év egésze szempontjából. A nyersolaj júniusi szállításra ugyanis rekordmagasságú árat ért el: 0,9 százalékos növekedés után 41,75 dollárba került egy barrel az energiahordozóból a New York Mercantile Exchange (Nymex) nevű árutőzsde zárás utáni elektronikus kereskedésében. A Barclays szerint amennyiben az olajár a következő egy hónapban 40 dollár felett marad, és a piac „azt látja, hogy nincs vége a világnak”, nagyon gyorsan hozzászokik ehhez az árszinthez, és szintén nagyon gyorsan átkalibrálja a normálisnak tartott ársávokat magasabb szintekre. Ebből az következik, hogy ha a szabadpiaci árszint egy hónapig meghaladja a 40 dollárt, akkor jó eséllyel az év végéig sem megy alá, sőt valós fenyegetéssé válik az 50 dolláros szint elérése – áll a londoni befektetési ház elemzésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik