Belföld

Távozik a veszprémi kórház igazgatója

A 24.hu információja szerint távozik a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója. Dávid Gyula 2016 júliusa óta vezette az intézményt.

A főigazgatói posztot április 1-jétől a kórház eddigi orvos-igazgatója tölti be.

Dávid Gyula Rácz Jenőt, az MSZP-SZDSZ-kormány egészségügyi miniszterét váltotta annak 2016-os nyugdíjba vonulása után.

Megkeresésünkre az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közölte,

a Veszprémi kórház főigazgatójának jogviszonyát 2019. április 1-jén munkáltatója, az Emberi Erőforrások Minisztere azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondta, a mai naptól az intézményvezetői feladatokat a kórház Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében kijelölt személy, az intézmény orvosigazgatója látja el.

Kásler Miklós erőforrás-miniszter március végén arról beszélt, hogy új főigazgatókat keresnek a legeladósodottabb kórházak élére. A tárcavezető azzal indokolta a lépést, hogy a kórházigazgatók jelentős része megbízással vezeti az intézményt, ez pedig nagyobb bizonytalanságot jelent azokkal szemben, akik kinevezéssel kerülnek a kórház élére.

Szintén márciusban arról cikkeztünk, hogy a veszprémi kórházban ágyak megszüntetését és osztályok összevonását kellett levezényelni a közelmúltban az orvos- és ápolóhiány miatt, és nem szakorvosok ugranak be ügyelni más osztályra:

Nagyobb a baj a veszprémi kórházban: a belgyógyászaton és a kardiológián is ágyakat kellett megszüntetni
Súlyos orvos- és ápolóhiány sújtja a Csolnoky Ferenc kórházat. Megesik, hogy kardiológusok helyett gasztroenterológusok ügyelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik