Belföld

Havi 700 ezret kap a szegedi egyetemtől Habony bizalmi embere, akit Botka ellen is vezényeltek

Nemrég derült ki, hogy Kobza Miklós (egy ideig Orbán Viktor Facebook-oldalát is szerkesztette, majd a miniszterelnök hivatalos fotósa volt, aztán az MTVA-hoz került, és régóta Habony Árpád bizalmi emberének számít) a szegedi tudományegyetemnek dolgozik. Az a feladata, hogy erősítse az egyetem országos és nemzetközi imázsát valamint közreműködik a jövő évi hallgatói toborzási folyamatokban. A szeged.hu kikérte, mindezt mennyi pénzért végzi Kobza. Az egyetem válasza szerint havi 700 ezer forint a megbízási díj, 2018. november közepétől.

Kobzának más dolga is van egyébként. Benne van abban a csapatban, amelyiknek elősegíteni, hogy Botka László, Szeged szocialista polgármestere veszítsen az őszi önkormányzati választásokon.

Mindent bevet a Fidesz Szegeden: Habony embereit is Botka ellen küldik
Az MTVA volt sajtófőnökét is Szegedre vezényelték.

Kiemelt kép: Szeged, 2018. március 21. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete a Dugonics tér 13-ban. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik