Közélet

Braun Róbert Baló Gyögyről: Ezerszer elgáncsolták, ezeregyedszer is felállt

Kollégái, barátai és családja jelenlétében helyezték ma végső nyugalomra az elmúlt évtizedek talán legismeretebb hazai televíziós újságíróját. A temetésen több búcsúbeszéd is elhangzott, az Index közzétette Braun Róbert, volt politikai tanácsadó, a bécsi Institute for Advanced Studies vezető kutatója által mondott szöveg szerkeszett verzióját. Braun szerint Balót mindig annak az embernek az igazsága érdekelte, aki vele szemben ült.

Ezerszer elgáncsolták, ezeregyedszer is felállt, ment tovább. Riporter, vezérigazgató, szerkesztő és csatornaigazgató, rádiós, tévés, internetes újságíró. Ezek a beosztások. Stúdióban, elnöki szobákban, az ostromlott székházban, Balatonon a kertben, Bécsben vacsora közben mindig ugyanaz az ember volt, ugyanúgy beszélt, gondolkodott, kérdezett és válaszolt.

Baló György életének 72. évében, március 18-án hunyt el, méltósággal viselt, hosszú betegség után, szerettei körében.

Az ország egyik legismeretebb újságírója 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt; 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be.

1995-ben a magánszférába ment, 1997-ben az újonnan megalakítandó országos földi adású kereskedelmi televíziós frekvenciákra kiírt pályázaton induló Első Magyar Kereskedelmi Televízió Rt. vezérigazgatója volt. 

Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003 között A hét főszerkesztője volt. 2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be. Kétszer is versenybe szállt a köztévé elnöki posztjáért, és bár mindkét alkalommal megkapta a kuratóriumi elnökség támogatását, a civil kurátorokkal kiegészített testület egyszer sem választotta meg.

2013 szeptemberétől STORY4 hírműsorában, a HÍR24-ben kapott szerepet, majd 2015-től az RTL Klubnál a Magyarul Balóval című műsort vezette. Idén januárban jelentette be, hogy saját kérésére a műsort másnaptól szüneteltetik. A döntést azzal indokolta, hogy pihenésre és kezelésre van szüksége.

1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

Halála napján ezzel a nekrológgal búcsúztunk tőle.

(Forrás: MTI, Index; kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula; a videóhopz felhasznált képeket RTL Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.)

Olvasói sztorik