Belföld

Orbán CEU-ígérete ígéret maradt

Pedig a kormányfő írásba adta, hogy Budapesten maradhat.

A Klubrádiónak a rektorhelyettes azt mondta, a kormány a CEU-t nem kereste, amióta a miniszterelnök a bajor kormánynak azt ígérte, maradhat az egyetem Budapesten. Enyedi Zsolt azt nem zárta ki, hogy Orbán Viktor levele óta a bajorokkal tárgyaltak, de velük nem.

Emlékeztetett rá, Orbán Viktor azt írta a bajor kormánynak, a CEU ugyanúgy taníthat, kutathat, mint az elmúlt két évtizedben. Az utóbbi húsz évben viszont amerikai diplomát is kiadhattak, amit a kormány mára ellehetetlenített.

Ezért hidegzuhanyként érte őket a hír, hogy az Oktatási Hivatal nem tervezi a CEU jogi státuszának, működési engedélyének felülvizsgálatát idén, pedig ezt kérték, miután elindították amerikai képzésüket.

A rektorhelyettes úgy vélte, a kormány bizonytalanságban akarja őket tartani, csak időt húz a májusi európai parlamenti választásokig, hogy utána dőljön el, mennyire kell komolyan venni az EU-ból érkező bírálatokat.

Szerinte civilizációs problémákat jelez Schmidt Mária legutóbbi blogbejegyezése, amely szerint a CEU budapesti maradását Manfred Weber néppárti csúcsjelölt Soros György pénze miatt kérte.

Enyedi Zsolt azt mondta, aki nem érti, miért fontos egy európai politikusnak a tanszabadság, mit jelent egy egyetem megtámadása politikai okokból, az nem része annak az európai kultúrának, civilizációnak, amelyre amúgy olyan büszkék szoktunk lenni.

Orbán levélben garantálta a bajor kormánynak, hogy Budapesten maradhat a CEU
Florian Herrmann kancelláriaminiszter szerint ez már a békülés egyértelmű jele.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik