Nagyvilág

Az Európai Tanáccsal tárgyaltatná a magyar hetes cikkely ügyét Weber

Napirendre kellene vennie az Európai Tanácsnak az alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal és Magyarországgal szembeni eljárások kérdését – hangsúlyozta szerdán Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) lista- és frakcióvezetője.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Weber arra szólította fel Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, hogy mielőbb vitassák meg az ügyet az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő testületben.

Felszólalásában Weber rámutatott, hogy a miniszterek tanácsában hónapok óta húzódik a két országgal szembeni jogállamisági eljárás, de a tagállami vezetők eddig még nem foglalkoztak a kérdéssel az EU csúcstalálkozóin, ami szerinte sajnálatos.

Nagyon intenzív vitáink voltak az Európai Néppárton belül, és múlt héten felfüggesztették a Fidesz tagságát, ami jelzi, hogy nem akarjuk követni a Magyarország választotta utat,

fogalmazott.

Aláhúzta, hogy az EPP-frakció tagjainak többsége támogatta a magyar jogállamisági helyzetről szóló európai parlamenti különjelentést. A magyar eljárást az Európai Parlament kezdeményezte szeptember 12-én a Sargentini-jelentés elfogadásával.

Weber szerint a hetes cikk szerinti eljárás láthatóan nem vezet gyors eredményekre, ezért kötelező jellegű jogállamisági mechanizmus létrehozására van szükség, amely független módon, automatikusan és rendszeresen értékelné az EU minden tagállamát, és amelynek keretében súlyos problémák esetén szankciókat fogadhatnának el.

Az ügy innen a tagállamok kormányait tömörítő testülethez került, de hivatalos meghallgatás még nem volt. Ez a testület négyötödös többséggel dönthet majd arról, hogy szerintük valóban fennáll-e a veszélye a közös uniós értékek sérülésének Magyarországon. Az eljárás alapvetően akkor kerül csak az Európai Tanács elé, amennyiben ezt megállapítják a szakminiszterek.

A hetes cikk többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végül akár az érintett tagállam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatása szükséges az Európai Tanácsban, amit a szakértők kizártnak tartanak.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Emmanuele Contini/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik