Foci

Kisebbfajta csodára készül a Loki

Támadófocival lepné meg ellenfelét a magyar bajnok a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében.

Bár nehéz helyzetben van, de Szakály Péter szerint nem ledolgozhatatlan a Debreceni VSC kétgólos hátránya a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának csütörtöki hazai visszavágóján a svájci Young Boys ellen.

“Nem ledolgozhatatlan a hátrány, úgy érzem, ha támadó futballal meg tudjuk lepni ellenfelünket és sikerülne gólt szerezni az első félidőben, akkor bármi megtörténhet” – mondta a klub honlapján a csapatkapitány, aki hozzátette, a védekezésre is figyelni kell, mert elég alacsony termetű, de fürge játékosokból áll a Young Boys.


Fotó: MTI

Az első meccset 3-1-re megnyerő berni gárdával 2008-ban az UEFA Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában már találkozott a hajdúsági együttes. Akkor a párharc első, svájci mérkőzésén Rudolf Gergely góljával ugyan korán vezetést szerzett a Debrecen, a hazaiak azonban fordítottak és 4-1-es diadalt arattak, majd a Debrecenben rendezett visszavágón 3-2-re győztek és jutottak tovább simán.

A Young Boys hat fordulót követően jelenleg negyedik helyen áll hazája pontvadászatában, az első négy mérkőzésén nyeretlen maradt és mindössze három pontot gyűjtött, ám legutóbbi két találkozóját, köztük a Grasshoppers ellenit is magabiztosan megnyerte.

Kondás Elemér együttese címvédőként csak a nyolcadik az OTP Bank Ligában öt fordulót követően, legutóbb vasárnap a vendég Haladást 1-0-ra legyőzte.

A visszavágót a Nagyerdei Stadionban 20.30-tól rendezik, s a találkozót az M2 közvetíti. A párharc győztese feljut a sorozat 48 csapatos főtáblájára, melynek sorsolását pénteken tartják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik