Az APA-nak adott szerdai nyilatkozatában Stefan Zapotocky mérföldkőnek nevezte, hogy a bécsi tőzsde (WBAG) és osztrák bankok konzorciuma összesen 68 százalékos részesedést szerzett a BÉT-ben. A tranzakció eredményeképpen a WBAG és osztrák bankok összesen 68 százalékos részesedést szereztek a BÉT-ben. A legnagyobb részesedése a HVB Bank Hungarynak van (25,2 százalék), a WBAG részesedése 14 százalék, az Erste Banké 5,8 százalékról 12,2 százalékra emelkedett, az Österreichische Kontrollbanké 11 százalék és az RZB üzletrésze 6,4 százalék.
„Úgy véljük, hogy mindkét piac nagy növekedési potenciált hordoz magában, és a cél a következetes, jövőbe mutató tőkepiaci együttműködés Bécs és Budapest között” – mondta.
A bécsi tőzsde által szerdán kiadott közlemény szerint a BÉT továbbra is független intézményként működik, és az osztrák befektetők „a magyar tőkepiac sikeres, önálló és nyereséget hozó fejődésében érdekeltek”.
A HVB és az osztrák tőzsde nem akarja egyesíteni a budapesti és a bécsi börzét – hangzott el az akvizíció nyomán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A tulajdonosváltás alapvetően a két tőzsde közötti szorosabb együttműködésre korlátozódik majd, miközben a BÉT önállóan folytatja eddigi tevékenységét. Az együttműködés részleteit egyelőre nem tisztázták, de néhány héten belül ez is kiderül – tudósított a Napi Online. Az együttműködésre már csak azért is szükség van, mert a két piac kapitalizációja így négy éven belül elérné a százmilliárd eurót, és jelentős súlyt képviselne az európai piacok között.
A HVB nem tervezi lecserélni a BÉT menedzsmentjét, ám az igazgatóságot az új tulajdoni arányoknak megfelelően alakítják majd át. Jaksity György eldöntheti, hogy megtartja –e jelenlegi posztját – írja a Napi Online.
A bécsi tőzsde a régióban partneri kapcsolatokra törekszik, s nagyon örül neki, hogy az első kapcsolatát sikerült létrehoznia BÉT-tel – számolt be a portfolio.hu. Zapotochy hangsúlyozta a két ország, a két piac közötti hasonlóságot. Kevés a nagy tőzsdén lévő cég, a cégek általában sok idegen tőkét használnak. A bécsi tőzsdeelnök szerint a növekedés csak a saját tőke arány növelésével finanszírozható a vállalatok számára, amelyet mindenképpen támogatni kell.
A bécsi tőzsde szerint a kis regionális tőzsdéknek van jövője, amely az ügyfelektől való közelségen, a rugalmasságtól és a hatékony működésen múlik. A BÉT-tel való együttműködés az első lépcső a bécsi tőzsde által kitűzött úton, az együttműködésbe beléphet a varsói és a ljubljanai börze is.
