Sport

“A magyar sport soha ekkora támogatást nem kapott”

Eredmények, sportdiplomácia és gazdasági téren is sikeresnek értékelte a 2013-as esztendőt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

“Sokan kételkedtek, hogy megismételhető-e a londoni ötkarikás játékok szereplése a következő években, de még eredményesebbek voltunk, még több aranyérmet nyertünk világversenyeken az olimpiai sportágakat tekintve” – mondta az MTI-nek adott interjúban Borkai Zsolt, aki példaként említve kiemelte a vízilabdázók, a kajak-kenusok és a vívók világbajnoki sikereit.


Borkai Zsolt elégedett a múltat és optimista a jövőt illetően
Fotó: MTI

A MOB-elnök sportdiplomáciai szempontból nagy sikernek nevezte, hogy Budapest kapta meg a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogát. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt helyen kezeli a sportot, főágazatnak tartja és megtalálta a finanszírozás lehetőségét is, ennek megfelelően pedig támogatja, hogy minél több világversenyre kerüljön sor Magyarországon, amelyet így megismerhetnek a külföldiek, illetve pozitív kép alakulhat ki róla bennük.

“A magyar sport soha ekkora támogatást nem kapott az államtól, mint most. Ez fantasztikus dolog, ugyanakkor egy nagy felelősség is a szövetségek és a sportban dolgozó szakemberek számára. Ezt nagyon pozitívan értékelem, és nemcsak arra kell gondolni, hogy ez a rendszer mennyi olimpiai vagy világbajnokot nevel majd ki, hanem a bázis folyamatosan szélesedni fog, azaz több fiatal fog sportolni”– mondta Borkai Zsolt, aki szerint a 16 kiemelt sportágban elindított programoknak először 2020-ban, Tokióban lesz majd érezhető a hatásuk.

“A Magyar Olimpiai Bizottság minden egyes ilyen pályázatot támogat, hiszen az a célunk nekünk is, hogy minél több világversenyt vagy akár kongresszust tudjunk idehozni, amivel bizonyíthatjuk a magyar sport erejét” – jelentette ki a MOB elnöke.

Januártól megindul az új győri sportcsarnok építése is
Fotó: kisalföld.hu

A házigazda Győr polgármestereként Borkai a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról (EYOF) is beszélt. Hangsúlyozta: a kormányzati döntésnek köszönhetően összességében 15 milliárd forintos támogatást kap a város infrastrukturális fejlesztésekre, ebben szerepel egy 50 méteres és egy 33×25 méteres uszoda, egy atlétikai pálya, új csarnokok, továbbá egy multifunkcionális csarnok megépítése.

Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy megvalósulása után a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának otthonául is szolgál majd. Megjegyezte, az 5500 néző befogadására alkalmas csarnokra szánt 4,9 milliárd forint szerepel a jövő évi költségvetésben, ahogy további 3 milliárd is az uszoda megépítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik