Sport

Az olimpia fellendíti a brit gazdaságot

olimpiai falu (olimpiai falu, )
olimpiai falu (olimpiai falu, )

Négyévente megmozdul valami. A mostani rengésre már nem kell sokat várni. Ezen a nyáron a rezgéshullám epicentruma London lesz.

Igen, az olimpiáról van szó. Az egész világ a brit főváros felé fordítja a szenzorait. Azonban mit érez ebből London, illetve Nagy-Britannia?

2004 novemberében a londoni kandidációs pályázatban a rendezési költségeknél előzetesen 5 906 milliárd font szerepelt, azonban ez immáron 9 325 milliárd fontra rúg, és egyes becslések szerint eléri majd a 11 milliárd fontot is. Ilyen költségek mellett komoly teher nehezedik a kormányzatra és az önkormányzatra is. A kiadások 64 százalékát a központi kormány állja, míg a további felmerülő költségeket a nemzeti szerencsejátékból befolyt összegekből, illetve a Greater London Authority és a London Development Agency támogatásaiból fedezik.

A rendezés óriási invesztációt igényel, de az érdekeltek számos területen prognosztizálnak pozitív eredményeket. A játékok alatt a közvetlen gazdasági hatásokból befolyó fontmilliárdok jelentős összegekké duzzadnak. A fogyasztói kiadások részéről 750 millió fontos, a gazdasági teljesítmény részéről 1,14 milliárd fontos és a brit lakosok jövedelme felől 229 millió fontos növekedés várható.

A rövid távú hatások mellett hosszú távú prognózisokat is fel lehet állítani, amik elsősorban a 2012 és 2015 közötti időszakra vonatkoznak. Az 1,37 milliárd fontos éves gazdasági teljesítménynövekedés, illetve a lakosok kiegészítő jövedelmének évi 296 millió fontos növekedése is ezt mutatja, amellett, hogy az 5,1 milliárd fontos teljes, olimpiából fakadó pénzmennyiség a gazdaságot is fellendíti. Az olimpia apropóján 17 900 új munkahely születése vetíthető előre, illetve a várt nemzetgazdasági növekedés elér(het)i a 3,5 százalékos szintet.

A játékok hét hete alatt a külföldi látogatók által beáramló 709 millió font 18 százalékkal több egy „átlagos” periódushoz képest. S a fogyasztói költések száma is igen szerteágazó, így számos szféra profitál(hat) az eseményből.

A Lloyds TSB Bank becslései alapján összességében kijelenthető, hogy a londoni olimpia 10 milliárd fontot generál(hat) a teljes brit gazdaság számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik