Belföld

Orbán „hőse” is reagált a Fidesz néppárti felfüggesztésére

Abszurdnak nevezte „Orbán Viktor felfüggesztését” az Európai Néppártból (EPP) szerda este Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője.

Salvini – akit Orbán a saját hősének nevezett korábban – azt mondta, abszurdnak találja az eljárást, mert a magyar miniszterelnök „népe jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi”. Az olasz miniszterelnök-helyettes, egyben belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítette Orbán Viktornak az iránta és a magyar nép iránt érzett elismerését és barátságát.

A másik olasz kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevében nyilatkozó Laura Ferrara európai parlamenti képviselő ezzel szemben nevetségesnek nevezte a Néppárt kompromisszumos megoldását.

Az EPP ismételten bizonyította álszentségét, amikor egy olyan párttal állapodott meg, amelynek nézetei védhetetlenek

– mondta.

Az M5S politikusa hozzátette, hogy Orbán Viktort nem tartja Olaszország barátjának, mivel a Fidesznek az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban képviselt álláspontja ellentétes Olaszország és az olaszok érdekeivel.

Olasz sajtóbeszámolók szerint brüsszeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor mély tiszteletét fejezte ki Salvini iránt, akit a római kormány kulcsemberének nevezett. A magyar kormányfő kijelentette, Magyarország példát mutatott arról, hogy a migrációt meg lehet állítani szárazföldön. Matteo Salvini és az új olasz kormány pedig azt bizonyította, hogy a migrációt a tengeren is meg lehet állítani – idézte Orbán Viktor szavait az olasz sajtó.

Kiemelt kép: Matteo Salvini olasz belügyminiszter (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a milánói városházán 2018. augusztus 28-án. (MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik