Sport

100 milliárdba kerülhet a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése

Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be.

“Három-négyezer euró közé lőttük be a stadion árát székenként, tehát 90 és 100 milliárd között van a tervezés ezen szakaszában az ára a stadionnak” – mondta a Sport TV Mai Helyzet című műsorában csütörtökön a politikus, aki összehasonlításképpen elárulta, az Espanyol 2009-ben átadott otthona olcsónak számít 1450 euró/székes árával, a legdrágább pedig a Wembley és a varsói stadion 11 ezer euró/székkel.

A Nemzeti Sportközpontok vezetője arról is beszélt, hogy elkészült a koncepcióterv, és úgy látja, év végére készen lesz a kiviteli terv is, amely alapján kiírják a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. Az ütemterv alapján 2015 tavaszán zárulhat le a procedúra és körülbelül három évet vehet igénybe a megépítés.

Fotó: mlsz.hu

“2018 elején terveim szerint át lehet adni a stadiont, utána akár már 2019-ben lehetne egy Európa Liga-döntőt játszani és 2020-2021 után Bajnokok Ligája-finálé helyszíne is lehet, hiszen arra is alkalmas lesz a létesítmény” – jelentette ki Vígh László, aki megemlítette azt is, hogy a magyar szövetség ezzel a stadionnal pályázott a 2020-as Eb 13 helyszínének egyikére, melynek eredményhirdetése szeptemberben lesz.

Vígh László beszélt a “stadionban stadion” koncepcióról is, eszerint belépve a maratoni kapun, ott a régi pilonsor, megépítik az újat, ami tulajdonképpen az 1953-as tervek befejezése. Ebbe a kettőbe “beleteszik a vadonatúj, 65 ezres, az UEFA besorolása szerinti legmagasabb szintű stadiont”.

“Huszonegy különböző sportág képviselői tudnak majd a falak között sportolni. Körülbelül 31-32 ezer négyzetméter, nem a labdarúgáshoz kapcsolódó sportfelületet fognak megtölteni ezek a szabadidő- és versenysportolók az új olimpiai központban” – mondta Vígh László a régi és az új stadion falai közötti tér kihasználásáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik