Csütörtök éjszaka betöltötték a VPOP informatikai rendszerébe a vámáru-nyilatkozat javított szervízcsomagot, bevezettek néhány olyan egyszerűsítést, amely jelentősen felgyorsította az ügyintézést – mondta Czikora András dandártábornok, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka.
A nyilatkozatokat kezelő informatikai rendszer a teszt időszakban jól bírta a terhelést, ám az „éles” helyzetben lelassult, és néhány percre le is állt, ami miatt a múlt hét közepére jelentős elmaradás keletkezett.
A Dél-Pest térségi fővámhivatalban múlt hét csütörtökön tett miniszterelnöki látogatást követően Daróczi Ferenc, a VPOP bevételi főigazgatója ígéretet tett arra, hogy a helyzeten javítanak, és megszüntetik a torlódásokat.
Döntés született a tartalékok mozgósításáról is és 100 szakképzett gpénzügyőrt helyeztek át az informatikai és vámáru-nyilatkozat kezelő helyekre, akik már pénteken munkába álltak az adatfeldolgozás területén.
Czikora András közölte: a másik három jelentős vámfeldolgozó rendszer, a TARIC tarifafeldolgozó, a Kvóta kontingenskezelő, illetve a NCTS árutovábbítási szisztéma kifogástalanul működik.
Laczó László, a Ferihegyi Repülőtéri Vámhivatal parancsnoka az MTI-nek elmondta: a ferihegyi váminformatikai rendszer a hét végén már kifogástalanul működött, és éjjel-nappal dolgoztak a 2.700 vámáru-nyilatkozat feldolgozásán, amelyet hétfő hajnalra teljesítettek. Így sem utas-, sem kereskedelmi forgalomban a vámáru-nyilatkozat informatikai rendszer lassúsága miatt nem lesz torlódás a repülőtéren.
