Sport

Szapporói hőssel robbantott a női hokiválogatott a vb előtt

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége rendkívüli ülésén Pat Cortinát nevezte ki a magyar női válogatott élére.

Az MJSZ csütörtöki tájékoztatása szerint köszönetet mondott Jari Risku eddigi szövetségi kapitányi munkájáért, és a felek még egyeztetnek a szakember lehetséges további szerepvállalásáról. Sikeres világbajnoki szereplés esetén Pat Cortina szerződését a 2019/2020-as szezonra is meghosszabbíthatják.

A magyar válogatott április 7. és 13. között az A csoportba, a világelitbe jutás céljával vesz részt a hazai rendezésű divízió 1/A csoportos világbajnokságon. A káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban sorra kerülő tornán Ausztria, Dánia, Norvégia, Szlovákia és Olaszország lesz az ellenfél.

Cortina februárban mentoredzőként csatlakozott a franciaországi felkészülési tornára utazó női válogatotthoz. Az MJSZ híradása kiemelte, hogy a célok nem szerényebbek, mint 11 évvel ezelőtt Szapporóban voltak. A magyar női válogatott az elmúlt évek folyamatos fejlődése nyomán közel került ahhoz, hogy feljusson az A csoportba, és hogy akár a következő, 2022-es pekingi téli olimpiai játékokra is kiharcolja a részvételt.

A kanadai-olasz szakember szövetségi kapitányként 2003-tól irányította a magyar férfi válogatottat, a feljutással végződő 2008-as divízió 1-es világbajnokságon Szapporóban, majd a 2009-es svájci A csoportos vb-n is ő állt a kispadon.

Az 54 éves Cortina irányította az osztrák Innsbruckot, a német Münchent és Schwenninger Wild Wingst, valamint Németország válogatottját is több világbajnokságon, és egy évtized elteltével ismét szövetségi kapitányként vállal szerepet a magyar jégkorongban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik