Belföld

Milliárdos támogatást kapnak Pintértől, de százezret kérnek az elszámolásért

Hiába kéri a polgárőrség egyik helyi vezetője a szervezet gazdálkodásáról szóló adatokat az országos elnöktől, Túros András jogi képviselőjén keresztül megüzente, hogy csak díjazás fejében hajlandó kiadni az információkat.

Szabó József, Monostorpályi polgármestere decemberben kért tájékoztatást az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnökétől a szervezet pénzügyeiről. Szabó szerint a polgárőrség gazdálkodását és a közpénzek felhasználását nemrég a Belügyminisztérium is megvizsgálta. Az ellenőrzés eredményét azonban a Túrós András által irányított szövetség nem tette közzé, sőt, kérésre sem adta ki a tagságnak. A BM által készített dokumentumról csupán annyit közöltek, hogy mindenki megnyugodhat, az „ellenőrzés nem állapított meg olyan hibát, amely felvetné a személyi felelősség kérdését”. Szabó Józsefet azonban ez a válasz nem nyugtatta meg.

Az OPSZ honlapján a 2014-es költségvetés az utolsó, amelyről viszonylag részletes kimutatást tett közzé a szervezet. Akkor 1,16 milliárd forintot költöttek el, amiből 1,05 milliárdot a Belügyminisztériumon keresztül a központi költségvetés biztosított a polgárőröknek.

Túrós András az elnökség idén januárban megtartott fórumán azt mondta, hogy a szervezet továbbra is évi 1,05 milliárd forintos támogatást kap Pintér Sándor tárcájától. A polgárőrség vezetője emellett beszámolt arról, hogy az elmúlt években csaknem ezer járműhöz is hozzájutott a szövetség, ezeknek a fele újonnan került a polgárőrökhöz, a másik fele pedig a rendőrség használtgépkocsi-adománya volt. A költségvetés részleteit viszont most sem ismerhette meg a nyilvánosság.

A monostorpályi polgármester első körben – amellett, hogy kérte a belügyminisztériumi vizsgálati anyag nyilvánosságra hozatalát – több, gazdálkodással kapcsolatos kérdést tett fel az elnöknek. A többi között kíváncsi volt arra, hogy

  • 2010 óta milyen módon osztották fel a központi támogatást a polgárőrség megyei szövetségei között,
  • arra, hogy milyen kifizetések történtek a polgárőrség szervezésében megtartott rendezvényekkel kapcsolatban.
  • Szabó József azt is kérte, Túrósék számoljanak be arról, hogy a vezető tisztségviselők mennyi pénzt vettek fel az utóbbi négy évben gépjárműhasználati költségtérítés jogcímen.

Az „Országos Polgárőr Szövetség Főigazgató” fejlécű válaszlevélben Sárközi Ferenc ügyvéd azt írta, hogy az adatkérés a munkaerő aránytalanul nagy igénybevételével jár, 3 alkalmazott 51 órai munkáját foglalná le, ezért csak 81 141 forint személyi költség és 15 822 forint munkáltatót terhelő járulék megfizetése után teljesítik a kérést.

Szabó József, miután kézhez kapta a szervezeten belül eddig példátlan díjtételről szóló értesítést, két kérdésre csökkentette az adatigénylését, de már ez sem változtatott a helyzeten. Hamarosan újabb értesítést kapott, amelyben megismételték, hogy csak a közel 100 ezer forintos befizetés után várhat információt az Országos Polgárőr Szövetség pénzügyeiről.

A szövetséget a 24.hu is megkereste, és mi is kikértük az OPSZ költségvetési adatait, de az elnöktől egy hét alatt semmilyen választ sem kaptunk.

A most 74 éves Túrós András a rendszerváltás idején a rendőrség országos főkapitánya volt. A Horn-kormány idején Pintér Sándorral együtt nyugdíjazták. Túrós másfél éve a hajdú-bihari szervezettel folytatott pereskedése során elismerte, hogy 3-4 megyei szervezetnél súlyos pénzügyi jogsértéseket, sikkasztást, okirat-hamisítást, számviteli fegyelemmel összefüggő bűncselekményeket tártak fel, de ezeket sem hozták nyilvánosságra, mert úgy vélték, az ügyek az országos elnökséget is rossz színben tüntethették volna fel a belügyi vezetők előtt.

Kiemelt kép: Pintér Sándor belügyminiszter és Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti székházában. Fotó: Földi Imre / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik